Infostart.hu
eur:
354.31
usd:
310.14
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Close-up Of Male Judge In Front Of Mallet Holding Documents
Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Számlagyáros apa-fiú páros ellen emelt vádat az ügyészség

A duó fiktív számlák segítségével összesen tizenöt millió forinttal károsította meg a költségvetést.

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó budapesti férfival és harmincas éveiben járó fiával szemben, akik stróman cégvezetők bevonásával üzemeltettek számlagyárat saját és egyik ismerősük cégének adóelkerülése érdekében – közölte kedden a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A vádlottak építőiparban tevékenykedő cégének költségszámlákra volt szüksége ahhoz, hogy áfafizetési kötelezettségét csökkenteni tudja, ezért rávették egyik ismerősüket, hogy legyen a számlagyárként tevékenykedő cég vezetője, holott azt valójában az apa-fia páros irányította.

A vádlottak a cég segítségével – melynek vezetőit többször is lecserélték, illetve a „bukócég” nevét is több alkalommal megváltoztatták – több mint 70 millió forint értékben állítottak ki költségszámlákat olyan építési munkákról, amelyeket valójában a saját cégük végzett el.

A fiktív számlákkal 15 millió forint összegű vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Az általuk irányított számlagyár szolgáltatásait a vádlottak egyik ismerősüknek is felajánlották, akinek a cége bruttó 22 millió forint értékű valótlan számlát fogadott be. Az így okozott 5 millió forintos adóhiányt társuk a nyomozás során teljes egészében megtérítette.

Az ügyészség a Budakörnyéki Járásbíróságra benyújtott vádiratában az apával és fiával szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt, míg az okozott vagyoni hátrányt megtérítő harmadik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, illetőleg az egyik stróman cégvezetővel szemben próbára bocsátást indítványozott – áll az ügyészség közleményében.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×