Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Unsplash

Szőlő utca: itt a nyolcadik, egy újabb nő

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.

A nyomozó ügyészség az elmúlt napokban további gyanúsításokat közölt a Budapesti Javítóintézetet érintően, részben a már letartóztatásban lévő volt igazgatóval, részben pedig egy eddig ki nem hallgatott nevelővel szemben.

A folytatólagos gyanúsítotti kihallgatáson a nyomozó ügyészek az intézmény korábbi kinevezett igazgatójával több sértett sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, szexuális erőszak, valamint gyermekprostitúció kihasználása bűntettének megalapozott gyanúját közölték.

Az ügyészség a héten őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatta ki a javítóintézetben több mint egy évtizede alkalmazásban álló nevelőt - írták.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő a felügyelete és nevelése alatt álló letartóztatásban lévő fiatalkorúakkal szemben többször használt becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket, illetve testi fenyítést. Ezentúl tudomással bírt arról, hogy az intézetben fogva tartott egyik növendék sérelmére az intézet vezetője szexuális bűncselekményt követett el, azonban ahelyett, hogy jelzési, feljelentési kötelezettségeit teljesítette volna, közölte a cselekményt elkövető igazgatóval, hogy a fiatalkorú beszámolt neki a történtekről - tették hozzá.

A javítóintézet nevelőjét az ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, továbbá közfeladatot ellátó személy eljárása során elkövetett bűnpártolás bűntettével gyanúsítja.

Mivel tartani lehet attól, hogy a gyanúsított veszélyeztetné a bizonyítást, a nyomozó ügyészség letartóztatásának elrendelését indítványozta; a kényszerintézkedésről a nyomozási bíró csütörtökön határoz.

A nyomozásban eddig nyolc személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg,

a most letartóztatni indítványozott terhelten kívül hatan letartóztatásban, míg további egy terhelt bűnügyi felügyeletben van

- áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vezető befektetési szakemberei és ismert milliárdos üzletemberek is konkrét ötleteket hoznak, a részvényektől és állampapíroktól az energián és nyersanyagokon át egészen a bitcoinig és az ingatlanig. A konferencián van lehetőség az ingyenes részvételre, a program itt érhető el, a regisztráció pedig itt. Portfolio Signature előfizetők díjmentesen vehetnek részt az eseményen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×