Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
325.74
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar
Female with manicured nails handcuffed.
Nyitókép: jonathanparry/Getty Images

Szőlő utcai letartóztatások: itt a hetedik, egy nő

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken. A pár éve pszichológusként, majd nevelőként foglalkoztatott nő több alkalommal is bántalmazhatta az intézményben letartóztatásban lévő fiatalkorúakat.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az őrizetbe vett gyanúsított esetében is szükségesnek ítélte a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását, ezért a letartóztatás elrendelését indítványozta.

A nyomozó ügyészség az elmúlt napokban végzett nagyszabású bűnügyi akciója keretében a Budapesti Javítóintézet újabb dolgozóját gyanúsította meg, ezzel hétre emelkedett az ügy gyanúsítottjainak száma - tették hozzá.

Azt írták, a megalapozott gyanú szerint a pár éve pszichológusként, majd nevelőként foglalkoztatott nő több alkalommal is bántalmazta az intézményben letartóztatásban lévő fiatalkorúakat.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a bántalmazások nem minden esetben okoztak sérülést, de néhány letartóztatott fiatalkorú személy kisebb sérülést szenvedett.

Az ügyészség a nőt közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, továbbá könnyű testi sértés vétségével gyanúsítja.

Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a bizonyítást, továbbá szabadságvesztéssel járó újabb bűncselekményt követne el, a nyomozó ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el letartóztatását - közölték, hozzátéve, hogy a kényszerintézkedések tárgyában a nyomozási bíró pénteken dönt.

Emlékeztettek, hogy a két hónapja ügyészségi hatáskörben folyó nyomozásban eddig hét gyanúsított van; a most letartóztatni indítványozott terhelten kívül öten letartóztatásban vannak, egy ember pedig bűnügyi felügyelet hatály alatt áll - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×