Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: police.hu

Borsodnádasdon élő belga nőkre támadtak

Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a három nő és egy férfi ellen, akik tavaly augusztusban Borsodnádasdon bántalmaztak négy helyi, belga állampolgárságú nőt.

A két társaság ugyanabban a kocsmában szórakozott, miután késő este hazafelé indultak, az utcán találkoztak össze. Az akkor már erősen ittas csoport mondvacsinált indokkal odament a helyiek által csak „a belgák”-ként ismert nőkhöz, először megkérdezték tőlük, hogy megsimogathatják-e a kutyájukat, aztán pénzt kértek tőlük.

Miután a belga nők mindkét kérést visszautasították, rájuk támadtak, ütni, lökdösni kezdték őket. A társaság férfi tagja az egyik nőt ököllel úgy arcon ütötte, hogy az a földre esett, ott pedig rugdosni kezdte. Az egyik, kerekesszékkel közlekedő sértettet is megrángatták, ordítoztak vele. Az incidensnek az vetett véget, hogy egy autóval arra járó férfi rájuk szólt – idézi a Telex a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtóközleményét.

A férfi által bántalmazott sértett a bal karjának ficamával járó 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el, míg a kutyát sétáltató nő zúzódásos sérülései 8 napon belül gyógyultak.

Az Ózdi Járási Ügyészség garázdaság bűntette, súlyos testi sértés és könnyű testi sértés vétségével emelt vádat a büntetlen előéletű vádlottak ellen. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, tárgyalás nélkül.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×