Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Alstom metrószerelvény a 2-es metróvonal Pillangó utcai megállójánál 2017. január 11-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Nem ússza meg a metrósínen rohangászó srác

A 21 éves fiatal férfi az Örsön és a Pillangó utcánál is nagy bajt okozott, és maga is veszélyben volt.

Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt indított szabálysértési eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ellen a 21 éves férfi ellen, aki a metrósíneken sétált még pénteken.

A BRFK azt közölte szombaton a police.hu oldalon, hogy a férfi először az Örs vezér téri metrómegállóban lépett a sínekre 7 óra 45 perc körül, ekkor a biztonsági őrök észrevették és "kihúzták" onnan. Másodszor már a Pillangó utcai megállóban bukkant fel, szintén a nyílt pályán sétálva.

A járőrök elfogták a férfit és a X. kerületi Rendőrkapitányságra előállították - tették hozzá.

Az ittas férfi meghallgatásakor azt mondta a nyomozóknak, hogy barátnőjéhez akart eljutni, azért sétált a sínek között - írták.

Kiderült az is, hogy a férfi ellen az Encsi Rendőrkapitányság szabálysértési elzárás miatt adott ki körözést, ezért a Miskolci Rendőrkapitányságra vitték - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×