Infostart.hu
eur:
358.24
usd:
308.51
bux:
130229.38
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Scales of justice and Gavel on wooden table and Lawyer or Judge working with agreement in Courtroom, Justice and Law concept.
Nyitókép: Pattanaphong Khuankaew/Getty Images

Vádat emeltek egy szegedi politikus ellen

Az MTI információi szerint Joób Márton (Összefogás Szegedért) az ügyben érintett önkormányzati képviselő.

Vádat emeltek egy szegedi önkormányzati képviselő és társai ellen, mert céghálót működtetve 271 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc elmondta, a főügyészség az ügyben 18 ember ellen emelt vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt; nyolcat közülük bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel vádolnak. Kilenc további gyanúsított esetében a vádhatóság feltételesen felfüggesztette az eljárást.

Az ügyészség két, a bűnösségét beismerő vádlottal egyezséget kötött.

A vádirat szerint a szórólapterjesztéssel, műsorújság kiadásával foglalkozó céget irányító férfi a körülmények számára kedvezőtlen változása miatt a piacon maradás és terjeszkedés érdekében elhatározta, hogy bűnszervezetet hoz létre a költségek minimalizálása és az adó meg nem fizetése érdekében.

A vádlottak kezdetben Csongrád-Csanád, majd Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében működő céghálót hoztak létre, amelyben a szórólapterjesztést végző alkalmazottak egy részét a lánc alján levő gazdasági társaságokhoz jelentették be vagy azt sem tették meg. A cégháló alján levő, strómanok nevére íratott társaságok nem nyújtottak be adóbevallást, de ha igen, adófizetési kötelezettségüknek akkor sem tettek eleget, szerepük csak a fiktív számlák kiállítása volt.

A szórólapterjesztést ténylegesen azonban továbbra is a szegedi férfi és társai koordinálták. A bűncselekmény leplezésére valótlan teljesítési igazolásokat állítottak ki, külön könyvelést vezettek, a céghálón keresztül átutalásokkal átfutták a pénzt, majd a jutalékok levonása után készpénzben visszajuttatták a szervezet vezetőjének.

Az eljárásban a fiktív számlákat befogadó más gazdasági társaságokat is találtak, köztük építőipari vállalkozásokat, valamint tizenegy, az ország több megyéjében patikát üzemeltető céget, amelyek esetében az 500 ezer és 22 millió forint közötti vagyoni hátrányt az elkövetők jelentős részben megtérítették.

Az MTI információi szerint Joób Márton (Összefogás Szegedért) az ügyben érintett önkormányzati képviselő. A politikus lényegében elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és a vagyoni hátrány megtérítéséért jelentős összeget befizetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal letéti számlájára. A politikus 2020 októberében lemondott a városi közgyűlésben betöltött tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelő bizottsági tagságáról.

Címlapról ajánljuk
Jön a háromnapos hétvége, így lesz zárva minden – mutatjuk a részleteket

Jön a háromnapos hétvége, így lesz zárva minden – mutatjuk a részleteket

Szombaton „hagyományos” nyitva tartás, de várhatóan óriási roham lesz a boltokban, vasárnap-hétfőn pedig a boltok zárva lesznek – a szokásos kivételekkel, mint a benzinkutak, nonstop üzletek, dohányboltok, virágüzletek. Vigyázzunk az online rendeléssel is, jellemzően vasárnap és hétfőn csak ételt szállítanak ki! Kedden minden visszaáll a normál kerékvágásba.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×