A Mi Hazánk Mozgalom Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak. A Tisza-frakció szombaton jelentette be, hogy Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát és korábbi dékánját jelöli Hende Csaba mandátumának megszűnése után a posztra. A Fidesz nem állít jelöltet, mert az ellenzéki párt álláspontja szerint egy illegitim módon eltávolított alkotmánybírónak nem lehet legitim utódja. Hétfőn az Országgyűlés ülésén az új alkotmánybírót titkos szavazáson, a képviselők kétharmadának szavazatával kilenc évre választja meg a parlament.
Kamattámogatási programot hirdetett a tejpiaci válság enyhítésére az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az agrár forgóeszköz hitelprogramban 100, az élelmiszeripari forgóeszköz hitelprogramban 70 százalékos kamattámogatás vehető igénybe.
2030-ig 200-230 milliárd forintból korszerűsíthetik a Hatvan és Füzesabony közötti vasúti szakaszt – közölte a közlekedési és beruházási miniszter. Vitézy Dávid elmondta: a fejlesztés eredményeként a vonatok óránként 160 kilométeres sebességgel közlekedhetnek, ami csökkentheti a menetidőt és javíthatja a menetrend pontosságát.
Ismertette a Népliget fejlesztési terveit a főpolgármester, aki üdvözölte a Planetárium felújításának tervét is. Karácsony Gergely kiemelte: a Planetárium és a Népliget megújítása egymással összefüggő városfejlesztési feladat. A főváros tervei között szerepel a zöldfelületek megújítása, a park megközelíthetőségének javítása és a rekreációs lehetőségek bővítése.
A magyar kormánynak kötelessége a határon túli magyarok jogainak képviselete - hangsúlyozta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Fehéregyházán, a felújított Petőfi-emlékhely avatóünnepségén. A miniszterként első alkalommal Erdélybe látogató Tarr Zoltán a támogatáspolitikát érintve úgy vélte, hogy az előző évek anyaországi támogatásait meg fogják vizsgálni és visszaélések esetén jogi intézkedéseket tesznek. A miniszter szerint a Fidesz felelhasználta a határon túli magyarokat arra, hogy ideológiai és politikai befolyását kiterjessze, ezért bocsánatot kért minden egyes megtévesztett határon túl élő magyartól.
A rendőrség lelőtte a berlini Pride-on elkövetett terrortámadás elkövetőjét - erősítette meg a szenátus belügyi hivatala. A rendőrség Berlin nyugati részén végrehajtott razzia során végzett a gyanúsítottal. A férfi szúró fegyverrel támadt a rendőrökre, akik lövésekkel válaszoltak. A szombat éjszakai iszlamista terrortámadásnak minősített gázolás és késes támadásban egy ember meghalt, 29-en sebesültek meg, közülük többen súlyosan.
Montenegró vízumkötelezettséget vezet be november 1-jétől az orosz, a fehérorosz, a kínai, a török és a szaúd-arábiai állampolgároknak az unió vízumpolitikájához igazodva. A vízumpolitika harmonizálása az Európai Unió egyik követelménye ahhoz, hogy le tudják zárni a csatlakozási tárgyalásokon a 24. fejezetet. A montenegrói reformprogram szerint az ország a jövő év végéig teljes mértékben összehangolja vízumrendszerét az uniós szabályokkal.
Franciaország délnyugati részén a helyzet továbbra is nagyon kedvezőtlen a negyedik napja tomboló erdőtüzek miatt. Gironde megyében már 42 ezer hektár leégett és 220 ezer embert ki kellett telepíteni - ismertette a francia belügyminiszter. A feltámadt szél és a tűz erősödése miatt öt újabb települést kellett evakuálni az éjszaka folyamán, ami 55 ezer embert érintett, így összesen már 220 ezer nyaralónak és turistának kellett elhagynia Gironde megyét. A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától, de a város evakuálását nem tervezik.
Az Egyesült Államok időt akart adni a diplomáciának az Irán elleni katonai támadások szüneteltetésével, de meg is erősíti a térségben állomásozó erőit. Erről Mike Waltz, az Egyesült Államok ENSZ-képviseletének vezetője számolt be a CBS News televíziónak. A Trump-adminisztráció képviselője elmondta, hogy Iránnal jelenleg is több szinten zajlanak egyeztetések az iráni atomprogram jövőjéről, valamint a Hormuzi-szoros biztonságának garantálásáról. A tárgyalási folyamatban Omán nyújt segítséget.
Személyesen vesz az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakán New Yorkban az izraeli miniszterelnök, annak ellenére, hogy a város polgármestere is a letartóztatását szorgalmazta. Benjámin Netanjahu a Fox News-nak adott interjúban erősítette meg szándékát a szeptemberi utazásraés reagáltNew York polgármesterének vádjaira. Zohran Mamdani a héten több nyilatkozatban bírálta az izraeli miniszterelnök palesztinok elleni tetteit és emlékeztetett, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki az izraeli politikus ellen.
Visszatért a Földre három űrhajós a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről, ahol nyolc hónapot töltöttek el. Két orosz és egy amerikai űrhajósssal a fedélzetén a Szojuz űrhajó sikeresen Földet ért a kazah sztyeppében. A NASA szerint a 241 napos küldetés során a Földet 3856 alkalommal kerülték meg a mintegy 400 kilométeres magasságban keringő űrállomáson és így több mint 160 millió kilométert tettek meg.






