Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
320.47
bux:
144277.16
2026. július 23. csütörtök Lenke
A soroksári futónő 2013-ban történt meggyilkolásával gyanúsított férfit kivezetik a Budai Központi Kerületi Bíróság épületéből a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalás után 2018. december 7-én.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Megtörte a csendet a soroksári futónő feltételezett gyilkosa

Senkit nem bántottam – állítja R. Szilveszter.

A vád szerint a hajléktalanként élő férfi 2013-ban megfojtotta Kardosné Gyurik Krisztinát. A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét öt évvel a nő halála után, 2018-ban azonosította a rendőrség. A laboratóriumi vizsgálatok egyezést mutattak a helyszínen rögzített anyagmaradványok és betörés miatt akkor már évek óta börtönben lévő R. Szilveszter DNS-mintája között.

A férfi a rendőrségen és a bíróságon sem tett vallomást, de ügyvédjén keresztül most a Blikknek nyilatkozott.

„Soha nem ismerem be, hogy megöltem Krisztinát. Valójában nagyon szeretném én is megtudni, ki végzett vele. Elismerem, a tetthely közelében valóban jártam, de ebben semmi különös nincs, hiszen sokat lógtam arrafelé. Mivel lakásom nem volt, garázsokat törtem fel, azokban húztam meg magam. Betörés és lopás miatt többször voltam már büntetve, de senkit nem bántottam” – mondta R. Szilveszter.

Közölte azt is, hogy két év alatt nem látogatta meg senki a börtönben, és bántja, hogy nem tudja, mi van édesanyjával. A férfi a börtönben rengeteget olvas, főleg a bűnügyi történeteket kedveli.

Az ügyészség szerint a holttesten talált DNS mellett az is bizonyítja bűnösségét, hogy a börtönletétjében ott volt a nő mobiltelefonja.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×