Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.6
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A pénzlenyúlás és ingyenélés mestere volt a férfi, fél évig "turnézott" az országban

Fél év alatt országszerte tucatnyi esetben maradt adósa magánembereknek, illetve távozott szállodákból fizetés nélkül az a férfi, aki ellen a csalások miatt Keszthelyen emeltek vádat.

Sz. József Zsolt bejelentett munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, amikor tavaly január és július között elkövette a csalássorozatot.

A 12 vádpontot felsorakoztató vádirat szerint múlt év januárjában egy hévízi szállodában kifizette ugyan az első éjszaka 16 ezer forintos számláját, ám utána még csaknem 250 ezer forintos tartozást halmozott fel. Amikor többször is felszólították, hogy fizessen, egyszer az Ausztriában dolgozó feleségére hivatkozva állította, hogy később vele rendezi a számláját, máskor a bankkártyájáról "nem tudott" pénzt felvenni, végül pedig azt ígérte, hogy átutalással fizet majd, de ezt nem teljesítette.

Távozása után egy vonyarcvashegyi szállodában töltötte az idejét, de az itt ugyancsak rövid idő alatt felhalmozott közel 80 ezer forintos tartozását szintén nem tudta rendezni. Sz. József Zsolt szorult helyzetében egy ismerősét kérte meg arra, hogy utaljon át 50 ezer forintot a szálloda igazgatójának azzal az ürüggyel, hogy szervizköltségekre kellene a pénz, a hotel vezetőjének pedig egy használhatatlan hűtőszekrényt is hagyott a fennmaradó összeg "fedezeteként" - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője, Pirger Csaba.

A férfi már a hévízi tartózkodása alatt ismerősöktől és ismeretlenektől több esetben szerzett tíz-húsz ezer forintot mindenféle történeteket kitalálva arról, hogy Sopronból jött, de lerobbant a kocsija és szervizbe kell mennie, letiltották a bankkártyáját és ezért nem tud fizetni, vagy a beteg gyerekéhez akar hazamenni Szegedre.

Alsópáhokon 10 ezer forintot szerzett így egy leszólított ismeretlentől, illetve egy másik hévízi szálloda portásától is. Utóbbi esetben azonban rendőrt hívott a károsult, miután kiderült, hogy adósa a vonyarcvashegyi szállodában tartózkodik, de a vádlott a rendőrök megjelenése ellenére sem tudott fizetni, csak ígérte tartozásának rendezését.

A férfi Zala megyei tartózkodása után is folytatta csalásait, mindig valamilyen kitalált történettel kért kölcsön tízezreket, de a pénzt soha sem fizette vissza. Az 55-ös főút mellett egy bolt eladójától, Forráskúton és Medgyesegyházán korábbi üzletfeleitől, Domaszéken és Zsombón egy-egy távoli ismerősétől szerzett pénzt a kitalált eseteivel. Zsombón azonban, miután azt állította egy megszólított férfinak, hogy a benzinkúton nem tudott fizetni, ezért kérne kölcsön, a férfi felhívta a kutat, ahol cáfolták ezt, ezért ezután el is küldte őt a házától.

A Keszthelyi Járási Ügyészség 11 csalás és egy csalási kísérlet miatt emelt vádat a férfi ellen, aki összesen mintegy félmillió forinttal tartozik adósainak.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×