eur:
395.72
usd:
372.21
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Megkezdődött a romák elleni támadásokkal vádoltak pere

Megkezdődött a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere a Pest megyei Bíróságon. A tárgyalás miatt kiemelt biztonsági intézkedések lesznek a bíróság épületében, a négy vádlottat golyóálló mellénnyel felszerelt kommandósok kísérték a Pest Megyei Bíróság budapesti, Thököly úti épületébe.

 Az ügyészség tavaly szeptemberben emelt vádat a négy férfi ellen, a támadókat 2009. augusztusában fogta el a rendőrség.

A per a vádirat felolvasásával kezdődik, amely csaknem 90 oldalas. Az ügyészség a négy férfi ellen kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

A négy vádlott 2008-ban és 2009-ben kilenc helyszínen támadott meg romákat, összesen 78 lövést adtak le, hét helyszínen összesen tizenegy Molotov-koktélt hajítottak el. A bűncselekményekben a hat halálos áldozaton kívül öten életveszélyesen megsérültek. A nyomozók szerint összesen 55 ember testi épségét veszélyeztették.

A vádirat szerint az első-, másod- és harmadrendű vádlottak 2007 végén határozták el, hogy mivel az igazságszolgáltatás nem megfelelően látja el feladatát a romák által elkövetett bűnesetek kapcsán, fegyveres támadásokat hajtanak végre romák lakta házak ellen, hogy félelmet keltsenek az ott élőkben.
2008. március 7-én egy vadászfegyverek eladásáról szóló hirdetés alapján Besenyszögön betörtek a hirdetést feladó házába és fegyvert és lőszereket vittek el a házból.

A helyszínek

A vádirat szerint az első helyszín Galgagyörk volt, ahol július 21-én késő este éjfél után sörétes és golyós fegyvereikből tüzet nyitottak a kiválasztott házra, de sérülést nem okoztak.

Nagycsécsen a község szélén álló házakra dobtak Molotov-koktélt, majd sörétes fegyvereikből lőni kezdtek az ablakokra. A támadásban ketten meghaltak, egy ember nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádirat kitér arra is, hogy a vádlottak 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön dobtak Molotov-koktélt a kiszemelt ház padlására és egyik szobájába. Az égő épületből menekülő apára és két gyermekére a másodrendű vádlott nyitott tüzet. A férfi és kisfia meghalt, a másik gyermek súlyosan megsérült.

Az ezt következő, tiszalöki támadásba már egy negyedik férfit is bevontak, sofőrként. Itt a házából kijövő roma férfire lőttek, aki a helyszínen meghalt.

A vádirat szerint ezt követően döntöttek arról, hogy már nem lesből, hanem közvetlen közelről ölnek, ezért 2009. augusztus 7-én Kislétán már be is mentek a kiszemelt házba, és a golyóval átlyukasztott ajtó mögött egy gyermeket megsebesítettek, míg anyját az ágyában lőtték agyon.

A bíróság tervei szerint nyárig 34 tárgyalási napot tart majd. Várhatóan 165 tanút és 30 szakértőt hallgatnak meg a megyei bíróság tagjai. A pert a bíróság legnagyobb, 100 főt befogadó termében tartják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×