Infostart.hu
eur:
385.99
usd:
332.45
bux:
121233.23
2026. január 16. péntek Gusztáv

400 milliós biztosítási csalás - szökésben a szervező

A Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya két biztosító társaság sérelmére bűnszövetségben, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat K. Lajos és társai ellen - olvasható a szervezet közleményében.

A nyomozás során megállapították, hogy 2004-től kezdődően K. Lajos és társai, a baleseti kárügyintézőként tevékenykedő Kné P. Ildikóval összejátszva, számos személyt bíztak meg azzal, hogy a férfi által megrendezett gépjárműbalesetben fiktív sérüléseket szenvedjenek. K. Lajos előzetesen kis értékékű gépjárműveket vásárolt a megrendezett balesetekben gépjárművezetőként résztvevő személyek nevére, és gondoskodott arról, hogy a sértett két biztosító társaságnál új kötelező felelősségbiztosítások kerüljenek megkötésre, amelyek kiterjedtek a gépkocsiban ülő vétlen személyekre is.

A gépjárművek megvásárlását, a biztosítások megkötését követően K. Lajos és társai rokonaik, ismerőseik és egyéb személyek bevonásával, az előzetesen megbeszéltek szerint, Budapest különböző, lehetőleg elhagyatott részein közlekedési baleseteket rendeztek meg, melynek során szándékosan az út mellett álló fának, oszlopnak ütköztek kis sebességgel, vagy az előzetes eligazításnak megfelelően két gépjármű összeütközését játszották el, ügyelve arra, hogy a balesetekben valójában senki se sérüljön meg.

Az ügyben érintett biztosító társaságoknál a "sérültek" megbízása alapján Kné P. Ildikó járt el. A biztosító társaságok 20-30 százalékos munkaképesség-csökkenést állapítottak meg. A bűncselekményekkel a sértett biztosító társaságok összességében mintegy 400 millió forint kártérítést fizettek ki.

A pénz jelentős része az előzetesen kárrendezéssel megbízott Kné P. Ildikóhoz került, aki az összegeket, a saját jutaléka levonását követően, készpénzben átadta bűntársának K. Lajosnak. A balesetben részt vett személyek az általuk nyújtott alakításért általában 100-400 ezer forintot kaptak, de voltak olyan esetek, amikor az előzetesen nekik ígért összegből egy forintot sem láttak.

A nyomozás során ez idáig 63 embert hallgattak ki gyanúsítottként. A gyanúsítottak közül két fő, a biztosító társaságok felé kárügyintézőként eljárt Kné P. Ildikó és L. Tibor, aki amellett, hogy részese volt "sérültként" egy megrendezett balesetnek, számos személy bevonásával közreműködött további balesetek megrendezésében, valamint a bűncselekményből származó összegek biztosításában, előzetes letartóztatásban van.

A bűncselekmények fő szervezője, K. Lajos ellen elfogatóparancsot adtak ki, mivel ismeretlen helyen, feltehetően külföldön tartózkodik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×