Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.42
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Vonatbaleset Kiskunhalasnál - képekkel

A helyszínen meghalt az a gépkocsivezető, aki járművével egy fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban a sínekre hajtott és a vonat elütötte vasárnap Tompa és Kiskunhalas között; az érintett szakaszon nemzetközi vonatok is közlekednek, melyek másfél-két óra késéssel folytathatják útjukat.

A vonat teljesen maga alá gyűrte a személygépkocsit, melyben csak a gépkocsivezető tartózkodott, aki valószínűleg az autó tulajdonosa, egy 54 éves kelebiai férfi - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: a gépjármű kiszabadítására egy mentővonat indult a helyszínre, ezért a forgalom áll az érintett vasúti vonalon.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×