Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Fritzl felesége tényleg nem tudott a borzalmakról

Josef Fritzl akkor döntött úgy, hogy a vérfertőzésből született, súlyosan beteg lányát a föld alatti cellából a kórházba viszi, amikor gyanútlan felesége Olaszországban pihent. Rosemarie tényleg nem tudott semmit arról, mi történik a lányával a ház pincéjében.

Josef Fritzl, az amstetteni rém hátborzongató módon tervezte el, hogyan fogja felszámolni kettős életét. Úgy gondolta, hogy miközben felesége Olaszországban nyaral, felhozza a föld alatti cellában 24 éve fogva tartott lányát és gyerekeit, majd azzal magyarázza a hirtelen előkerülésüket, hogy a szektába elszökött tékozló lány haza akart jönni.

A 19 éves Kerstin azonban súlyosan megbetegedett, ezért kénytelen volt őt kórházba vinni. Értesítette a feleségét, aki ekkor az észak-olaszországi Maggiore-tó partján töltötte nyaralását. Fritzl a már jól ismert szektás történettel magyarázta a kislány hirtelen feltűnését és betegségét.

Még képeslapot is küldött

Fritzl felesége, Rosemarie április 21-én még képeslapot is küldött családjának Olaszországból - két nappal később Kerstin bekerült a kórházba, és az asszony hazautazott.

Mindössze 6 nappal a képeslap feladása után az osztrák rendőrség elment Fritzl házához, ahol felderítették a ház föld alatti cellarendszerét - a férfi ebben tartotta fogva 24 éven keresztül Elisabeth lányát, aki hétszer esett teherbe szexőrült apjától. A feleség ekkor szembesült a borzalmas valósággal.

A rendőrség szerint a képeslap, amelyen Rosemerie közli családjával, hogy remekül telik a nyaralása, azt bizonyítja, amit már eddig is hangoztattak: a feleség nem tudott férje rémtetteiről.

Komolyan gondolják, hogy lenne olyan nő, aki ha megtudná, hogy férje ilyen szörnyűségeket követ el, kitartana a házastársa mellett? - tette fel a kérdést Franz Polzer osztrák rendőri vezető.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×