Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Parlamenti fotó a mellrák elleni küzdelem napján.
Nyitókép: Magyar Péter/Facebook

Magyar Péter: ma egyetlen dolgot kérek mindenkitől

Magyarországon évente nők ezreinek kell szembenézniük mellrákkal, pedig a korai felismerés jelentősen növeli a sikeres kezelés esélyét – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden, az áttétes mellrák elleni küzdelem világnapján.

Magyar Péter azt írta, hogy ezen a napon azokra a nőkre gondolunk, akik életük egyik legnehezebb harcát vívják: édesanyákra, nagymamákra, lányokra, feleségekre, testvérekre, barátokra, akiknek egyetlen diagnózis egyik napról a másikra megváltoztatta az életét. Továbbá azokra, akik már legyőzték a betegséget, és azokra is, akiket elveszítettünk.

„Ezért ma egyetlen dolgot kérek mindenkitől: tegyünk közösen azért, hogy minél több nő jusson el időben a szükséges vizsgálatokra, és minél tovább velünk lehessenek egészségben és szeretetben!”

– fogalmazott a miniszterelnök.

Magyar Péter a bejegyzés alatt megosztott egy fényképet is, amelyen a Tisza képviselőnőinek körében látható – az összefogást és szolidaritást hirdető – rózsaszín szalaggal a ruházatukon a Parlament egyik lépcsőjén.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×