Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
323.51
bux:
147238.96
2026. november 5. csütörtök Imre
A Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozik az EU-tagországok állam-, illetve kormányfõinek csúcstalálkozójáról távozva Brüsszelben 2026. március 20-án.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos

Választmány: Orbán Viktor felajánlotta lemondását, de nem fogadták el

Fónagy János volt államtitkár szerint nincs kihívója a pártvezetőnek, Kövér László egykori házelnök a közelgő tisztújítást ajánlotta a média figyelmébe a Visi Imre utcában. Radics Béla ütőképes, színes frakciót lát maga körül, Deutsch Tamás pedig vállalkozna.

A Polgárok Házában ült össze kedd délelőtt a Fidesz választmánya, amelyet megelőzően Orbán Viktor a sajtó rendelkezésére állt, több kérdésre is válaszolt a jövőjével kapcsolatban, erről itt írtunk részletesebben. A választmányi ülés után azonban azonnal autóba ült és elhajtott, a média érdeklődését elhárítva.

Az eseményről az InfoRádió helyszíni információi szerint kiderült: Orbán Viktor felajánlotta lemondását a Fidesz vezetéséről, azt azonban a választmány nem fogadta el, erről Bánki Erik tett bejelentést a Visi Imre utcában. Egyéb személyi döntés sem született. A leköszönő miniszterelnök szerint, mint Bánki Erik beszámolójából kiderült még, a Fidesz színeiben bejutott képviselők megharcoltak a mandátumért, de az a közösséget illeti, ami szerinte most a legegységesebb.

Korábban kiderült már, hogy Orbán Viktor hiába vezette a Fidesz-KDNP választási listáját, parlamenti mandátumát nem veszi fel, nem lesz parlamenti képviselő, kedden az derült ki, hogy „mozgalmi eszközök” felé fordul, előre készül, nem hátrafelé tekint, nem futamodik meg. Reagált Szijjártó Péter parlamenti alelnöki jelölésének tiszás megakadályozására is, hazafinak nevezte külgazdasági és külügyminiszterét, akivel szemben ez a bánásmód méltatlan, mivel a legsikeresebb külügyminiszterről van szó.

Újságírók előtt a helyszínen viszont beszélt Deutsch Tamás EP-képviselő, aki jelezte: ha meglenne a bizalom, ő vállalná a továbbiakban a Fidesz vezetését. Ugyanerről a kérdésről Kövér László volt házelnök azt mondta: meg kell várni a párt kongresszusát (június 13-ra előre hozva), ahol tisztújítás is történik heteken belül. Ezen kívül arról is beszélt, hogy a Fidesz választási vereségének több pontját is azonosították, erről azonban nem mondott részleteket. Fónagy János is megszólalt, a volt államtitkár szerint Orbán Viktornak nincs kihívója a Fidesz vezetésére, a többség őt támogatja. A Fővárosi Közgyűlésből a parlamenti patkóba ülő Radics Béla ütőképes, színes Fidesz-frakcióról beszélt, Kubatov Gábor Fidesz-alelnök pedig a választási vereséget értékelve annyit mondott: az mindenkinek a felelőssége a pártban, nem egyedül Orbán Viktoré.

A Fidesz választmányi üléséről az InfoRádiót Herczeg Zsolt tudósította.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×