Wes Streeting, a brit Munkáspárt vezetőváltási versenyét kiprovokáló, lemondott egészségügyi miniszter katasztrofális hibának nevezte Nagy-Britannia kilépését az EU-ból. Miközben a párton belül további híveket keres, hogy Sir Keir Starmer helyére állhasson, arról beszélt a hétvégén, hogy nem csak fokozatosan közeledni kell Brüsszelhez a vámuniós tagság és a szabad mozgás révén, de „egyszer majd” vissza kell térni „a klub tagjai” közé.

Streeting jelenlegi fő riválisa Andy Burnham manchesteri polgármester, akinek az indulás feltételeként még be kell jutnia a parlamentbe. Ezt Labour-körökben már formaságnak tekintik, mivel egy jelenlegi honatya feladta a mandátumát a javára, egy olyan választókerületben, amely stabilan munkáspárti többségű.

Burnham nemrég szintén bírálta a brexitet, de most „óvatosabb húrokat penget”. Egyrészt, hogy különbözzön ellenfelétől, másrészt annak tudatában, hogy Nigel Farage radikális jobboldali, és egyre népszerűbb Reform pártja – mely a szinte tíz évvel ezelőtti népszavazáson az unióból való kilépésre voksolt – meglepheti a választókerületben.

Burnham emberei dühösen kommentálták a riválisuknak az EU-tagság felújításáról szóló megjegyzéseit a hétvégén, jelezve: a Munkáspárt nagy pofonokat kapott az általában rá szavazó, úgynevezett vörös fal körzetekben a közelmúltbeli helyhatósági választásokon, ahol sok Reform pártbeli jelölt győzött.

A brexit kérdése annak idején a Labourt is megosztotta, de nem annyira, mint az Európa-kérdésben évtizedeken át egymást maró konzervatívokat. (A Munkáspárt vezetője a referendum idején, Jeremy Corbyn, nem volt hajlandó színt vallani.)

A The Financial Times szerint az Európai Unióba való visszatérés felmelegített ötlete vitát válthat ki a kormánypártban, hogy az segít-e egyesíteni a „haladó erőket” vagy éppenséggel növelni fogja a párt iránti ellenszenvet a régi stabil támogatói körzetekben és a szegényebb Észak-Angliában. Az pedig további kérdés, hogy Brüsszel egyáltalán engedné-e visszatérést, és milyen feltételek mellett?

A párttagság körében népszerű és „soft-baloldalinak” mondott Andy Burnham tehát

a tűzzel játszik és a potenciális miniszterelnöki posztot kockáztatja, hogy teljes mellszélességgel beáll az EU-párti szólamok mögé a nagy többséggel a távozásra szavazó körzetében.

Burnham egyik kormánybeli szövetségese, Lisa Nandy kulturális miniszter pedig feltette a kérdést: ha az EU-ba való visszatérés a cél, akkor azzal azt mondjuk-e, hogy térjünk vissza 2015-be, mert akkor minden rendben volt?

Brit politikai elemzők szerint a választók továbbra is megosztottak a brexit kérdésében, még úgy is, hogy a kilépéspártiak egy része a Munkáspártot támogatta. Sir John Curtice professzor, a brit közvélemény-kutatók doyenje megemlítette: ahol 60 százaléknál többel szavaztak a brexitre, ott legalább 40 százalékos a Reform támogatottsága. Ahol kevesebb mint 40 százalékos volt a brexitvoks, ott Farage emberei átlagban csak 10 százalékos népszerűségnek örvendenek.

Közben a két éve a Munkáspártra voksolók 27 százaléka „állt át” a Zöldekhez vagy a Liberális Demokratákhoz és további 10 százalék a Reformhoz. A szakember szerint ez azt jelenti, hogy hiába célozta meg a Munkáspárt 2024-ben a kilépéspárti, de munkásosztálybeli szavazókat, a támogatói bázisa jobbára az EU-tagság pártján áll. Ez viszont ellentmond annak, hogy Andy Burnham szavazatveszteséget kockáztatna a csatlakozáspárti retorikával.

Nigel Farage közben Burhnham ama korábbi kijelentését lobogtatja majd, hogy „reméli, hogy még az ő élete során visszatér az ország az unióba”. A kérdés most az, hogy a szóban forgó egyetlen választókerületben, amely eldöntheti a brit kormányfői poszt sorsát, változott-e az emberek véleménye az EU-tagságról?