Hároméves csúcsra, több mint 76 százalékra nőtt a magyar államadósság – írja a Népszava. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben 63 ezer 981 milliárd forint volt magyar állam tartozása.
A várt gazdasági növekedés elmaradása miatt újratárgyalná a tavaly kötött hároméves bérmegállapodást a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. A szervezet főtitkára arról is beszélt: tovább kellene javítani a cégek működési feltételeit.
Szeptembertől 15 százalékkal emelkedik kormányhivataloknál foglalkoztatottak bére, a Magyar Közlönyben megjelent az erről szóló határozat. A nemzetgazdasági miniszternek ehhez idén egyszeri jelleggel 10 és fél milliárd forint többletforrás kell biztosítania.
Kárenyhítési előleget kapnak a tavaszi fagykárt szenvedett gyümölcstermelők, az államkincstár megkezdte a pénz kiutalását – közölte az Agrárminisztérium. Most összesen 1 milliárd 440 millió forint jut el az érintettekhez.
Már nyomtatják a nyugdíjasoknak szánt élelmiszer-utalványokat, több mint 70 milliárd forint értékű utalvány készül. A borítékokat szeptember 1-jétől kezdik el kézbesíteni, személyenként 30 ezer forint értékben.
Vészforgatókönyvet kell készíteniük a gyógyszerellátásban érintett szakmai szervezeteknek az EESZT újabb leállásának esetére. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a Népszavának azt mondta: minden érintettnek a saját területén kell kidolgoznia az alternatív megoldásokat.
Elrendelte az önkormányzati intézmények belső vízhálózatának soron kívüli, megelőző fertőtlenítését Székesfehérvár polgármestere, miután a város egyik kollégiumában is kimutatták a kórházban gondot okozó baktériumot. A fertőtlenítés kiemelten érinti a bölcsődéket és óvodákat.
A honvédelmi tárca szerint nem jelent veszélyt, hogy júliusban betörtek a kecskeméti katonai bázisra. Működésképtelen MIG 29-es repülőgépekből, használhatatlan alkatrészeket tulajdonítottak el a repülőtérről. A lopás pedig a laktanya területén belül, a kerítéshez közeli roncstelep szerű helyen történt – írták a közleményben.
Új filmtámogatási formát indít a kormány a magyar történelem meghatározó eseményeinek bemutatására. Az idén és jövőre is 10-10 milliárd forint biztosítható a célra.
Rendszerfejlesztés miatt szeptember 21-én és 22-én nem lesz elérhető több szolgáltatás az OTP Banknál. A bankkártyák, az internet- és mobilbank is használhatatlanná válik több órára.
A Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat Ukrajna. Az amerikai elnök erről kedden beszélt a Fehér Házban az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Megkezdték az orosz és az ukrán elnök találkozójának előkészítését – jelentette be az amerikai elnök, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkijjel Washingtonban. Svájc eközben mentességet ígér az orosz elnöknek, ha békekonferenciára érkezik az országba a háború lezárásáról. Korábban a Nemzetközi Büntetőbíróság adott ki elfogatóparancsot Vlagyimir Putyin ellen. A Reuters szerint egy magas rangú amerikai tisztségviselő azt mondta, elképzelhető, hogy Putyin és Zelenszkij találkozóját Magyarországon tartják.
Oroszország nem utasítja el együttműködés egyetlen formátumát sem az ukrajnai rendezés érdekében, legyen az kétoldalú vagy többoldalú, jelentette ki az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov azt hangoztatta, hogy Oroszország sohasem törekedett egyszerűen területek elfoglalására, célja az oroszok védelme, akik évszázadok óta élnek ezeken a földeken.
Online tanácskozáson vitatták meg az uniós tagországok vezetői az orosz-ukrán háború lezárását célzó hétfői washingtoni tárgyalás eredményeit. Orbán Viktor kormányfő a Facebookon azt írta: a 3. világháború veszélyét csak az újabb orosz-amerikai csúcstalálkozó csökkentheti, és Ukrajna uniós tagsága nem nyújt biztonsági garanciát. Hozzátette: Magyarország kezdeményezi egy Európa–Oroszország-csúcstalálkozó mielőbbi megtartását.
Stabil kilátással megerősítette az Egyesült Államok hosszú távú adósbesorolását a Standard and Poor's. A nemzetközi hitelminősítő intézet szerint a besorolást az ország ellenállóképessége, valamint a gazdaságpolitika rugalmassága támasztja alá.
Venezuelában négy és fél millió önkéntes mozgósítását jelentette be az államfő a külső fenyegetésekkel szemben. Nicolás Maduro az Egyesült Államok háborús fenyegetéseivel és a szuverenitás biztosításával indokolta a lépést.
Létrejön az Egyesült Nemzetek Egyetemének magyarországi intézete Kőszegen. Az ENSZ-intézet a béke és biztonság, a transzformatív technológiák, valamint a társadalmi és gazdasági folyamatok kutatására specializálódik.
Pakisztánban alig egy hét alatt csaknem 400 ember halt meg az áradásokban. Az áradások több települést elmostak, az utak pedig járhatatlanná váltak.
Megállapodott a szakszervezettel a légiutaskísérők szombat óta tartó sztrájkjának befejezéséről az Air Canada. A járatok fokozatosan indulnak újra és a menetrend csak egy hét múlva állhat helyre teljesen.








