Infostart.hu
eur:
366.55
usd:
322.27
bux:
151311.75
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Urnabontás az önkormányzati, európai parlamenti (EP-) és nemzetiségi választásokon a pécsi Köztársaság Téri Általános Iskolában kialakított 051. számú szavazókörben 2024. június 9-én.
Nyitókép: Ruprech Judit

Még két városban lesz újraszámolás

Oroszlányban és Tatán is újraszámolják a szavazatokat egyes körzetekben.

Tatán a 8-as választókörzetben csupán 2 szavazat döntött a Fidesz-KDNP jelöltje, dr. Varga András és a FÜGE jelöltje, Bányai Tihamér között az utóbbi javára. A Fidesz kért újraszámolást, ennek helyt adtak, de annak már nem, hogy a polgármesteri voksokat is megnézzék. Itt a kormánypárti jelölt 97 vokssal, vagyis 0,85 százalékkal nyert.

Az újraszámolás azért bír jelentőséggel, mert a FÜGE a testületben jelenleg 6-5-re vezet, de ez megfordulhat és akkor a kormánypárti polgármesternek sokkal könnyebb dolga lenne a következő 5 évben.

Oroszlányban már több körzetről, összesen háromról, de csak kettőben lesz újraszámlálás.

A négyes számú egyéni választókerületben 42,27 százalékos részvételi arány mellett mindössze egy szavazat döntött Babai János, az Oroszlányiak Lokálpatrióta Köre Egyesület jelöltjének javára, Auerné Böröczky Erzsébettel (Fidesz-KDNP) szemben, itt a kormánypártiak újraszámlálást kértek. Itt 4 szavazókörben számolnak újra.

A hatos sorszámú körzetben Kontschán Flórián Jenő (OLPK) csupán öt voksnyi előnnyel győzött, a kormánypártiak kandidáltját, Moldován Lászlót megelőzve.

Az ötös számú egyéni választókerületben Gerenday Zsuzsanna, a Fidesz-KDNP egyéni választói képviselőjelöltje hat szavazattal végzett a baloldali Rajnai Gábor előtt, így ebben a kerületben immár jogerősnek tekinthető a végeredmény. Itt a fellebbezést tehát nem fogadták el - írja a kemma.hu.

Itt a testületben 5-5-re állnak, de a polgármester fideszes lesz és van még egy Mi hazánkos képviselő is. Ha az utóbbit ellenzékinek számítjuk, akkor jelenleg döntetlen az állás.

Egy faluban is hasonló történt. Megsemmisítette a penészleki polgármesteri választás eredményét a területi választási bizottság.

A 24.hu információi szerint a testület helyt adott a 12 szavazatos különbséggel alulmaradt független jelölt fellebbezésének, és elrendelte a polgármesteri választás megismétlését.

Fotónk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

„Ne féljetek!” – Magyar Péter a Vatikánból mutatta meg a mondat eredetét

II. János Pál pápa sírját látogatta meg Magyar Péter a Vatikánban. A magyar miniszterelnök kíséretével néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára, ahol XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokra, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést és nemzetközi segítséget kérnek. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Az elmúlt napokban többször is megsértették az oroszok a NATO légterét: tegnap egy Mi-8-as, ma egy drón sértette meg a szövetség területét. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×