Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
324.95
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Schanda Balázs, Sulyok Tamás elnök (felső sor, b-j), valamint Juhász Miklós és Juhász Imre (alsó sor, b-j) alkotmánybírók az Alkotmánybíróság nyilvános ülésén az MTA szabályozása ügyében tartott határozathirdetésen 2022. november 15-én.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Másodszor lehet alkotmánybírósági elnökből államfő

Kocsis Máté bejelentette, hogy Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik a kormánypártok a köztársasági elnöki posztra.

Sulyok Tamás személyében nem először kerülhet alkotmánybírósági elnök az államfői posztra, hiszen 2005-ben éppen a mostani kormánypártok támogatásával választották meg köztársasági elnöknek Sólyom Lászlót, aki 1990-től 1998-ig állt az Alkotmánybíróság élén.

A Fidesz által jelölt Sulyok Tamás 2014 óta tagja a taláros testületnek, és 2016 november óta vezeti az Alkotmánybíróságot.

A most 67 éves jogász 1980-ban szerzett jogi diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1982-től 1991-ig jogtanácsos, 1991-től alkotmánybíróvá választásáig ügyvéd volt. 2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzul volt. 2005 szeptembere óta meghívott előadóként alkotmányjogot oktat a Szegedi tudományegyetem jogi karán. 2013-ban PhD fokozatot szerzett, kutatási témája az ügyvédség alkotmányjogi helyzete.

2015. március 30-án, április 1-i hatállyal, az Alkotmánybíróság teljes ülése a testület elnökhelyettesévé választotta, majd 2016. november 22-én az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.

Sulyok Tamás tavaly októner 19-én az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt. Az interjú szerkesztett változatát itt elolvashatja, vagy akár meg is nézheti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×