Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
315.2
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Facebook/Hagyományok Háza

Majdnem 200 millióval támogatja az MMA a civil szervezetek kulturális programjait

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 198 millió forint összegben nyílt pályázatot hirdet civil és egyéb szervezetek művészeti programjai megvalósításának támogatására.

A kiírás alapján pályázatot nyújthatnak be a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és - a központi költségvetési szervek kivételével - egyéb szervezetek, valamint szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai és ausztriai székhelyű, magyarországi adószámmal nem rendelkező civil szervezetek is - áll az MMA csütörtöki közleményében.

A pályázat célja, hogy anyagi támogatást nyújtson a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez.

A vissza nem térítendő támogatás összegének alsó határa 300 ezer forint, felső határa 1,5 millió forint, saját forrás biztosítása a támogatáshoz nem szükséges.

A rendelkezésre álló összeget az MMA tagozatai között egyenlő arányban osztja fel, a pályázatok benyújtása tagozati bontás alapján a kiírásban található tematika figyelembevételével lehetséges. A pályázat benyújtásának határideje február 7-e.

A részletes kiírás és a hozzá tartozó dokumentáció a köztestület honlapján, a pályázatok menüpont alatt érhető el.

Címképünk illusztráció

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×