Infostart.hu
eur:
386.14
usd:
330.39
bux:
116637.91
2026. január 12. hétfő Ernő
Egészségügyi alkalmazott egy antigén gyorstesztet elemez a torinói Cottolengo kórházban, ahol megkezdték a dolgozók és a látogatók tesztelését a koronavírussal fertőzött személyek kiszűrésére 2020. december 23-án.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Marco

Rusvai Miklós elmonda, hány Covid-hullámra számíthatunk a következő hónapokban

A virológus szerint Magyarországon nem nagyon lehet olyan, aki ne esett volna át a koronavíruson.

Rusvai Miklós rámutatott: jelenleg már egy járványhullám elején vagyunk, mert öt hete emelkednek a koronavírusos esetszámok Magyarországon. Az ATV Start című műsorában a virológus elmondta, az előző két év tapasztalata alapján arra számítanak, hogy a Covid valószínűleg két hullámban jelentkezik majd egy éven belül, az első ilyenkor nyár végén-ősz kezdetén. Most is az óvódások és iskolások, illetve a szüleik között van a legtöbb fertőzött.

A második hullám érkezése pedig január-február fordulójára várható

a szakember szerint. Úgy véli, itthon mindenki szervezete "találkozhatott" a vírussal.

Rusvai Miklós korábban az InfoRádióban arról beszélt, hogy a mostani koronavírus-variáns okozta tünetek általában enyhék, a betegek enyhe légzőszervi, náthás tüneteket produkálnak. Az immunizálás erőltetése ezek miatt nem indokolt, inkább a veszélyeztetett csoportokat kell oltani.

Azt is elmondta, hogy a mostani variánsok okozta koronavírus-fertőzést is kimutatják a korábbi gyorstesztek.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Trump újra nekiment a Fednek, miközben egyre feszültebb a helyzet Iránban - Mi történik a piacokon?

Trump újra nekiment a Fednek, miközben egyre feszültebb a helyzet Iránban - Mi történik a piacokon?

Az elmúlt héten a geopolitikai hírekre figyeltek a befektetők, és úgy tűnik, hogy ez ezen a héten sem lesz másképp, hiszen a hetek óta tartó iráni tüntetések miatt Donald Trump állítólag katonai beavatkozást fontolgat az országban. Eközben az amerikai határidős indexekre az is nyomást helyez, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell Donald Trump nyomásgyakorlásának és megfélemlítésének nevezett. Az ázsiai piacok eközben kis emelkedést mutattak, Európában viszont lefelé vették az irányt a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×