Lacza Zsombor kutatóorvos elmondása szerint már egészen jó adatokkal rendelkeznek arról, hogy a koronavírus-betegség során mikorra és milyen ellenanyagszint alakul ki az emberi szervezetben, mert amikor gyűjtik a plazmadonorokat, a jelentkezőket alaposan meg is kell vizsgálniuk.
Volt például egy dán kutatás, jegyezte meg a szakértő, amelyben négymillió embert vizsgáltak, gyakorlatilag a teljes lakosságot, hogy a betegségen átesettek milyen arányban védettek az újrafertőződéstől. Ennek során megállapítást nyert, hogy
nyolcvanszázalékos védettséget jelent, ha valaki átesett a betegségen.
Az arány korosztályonként viszont eltérő volt: az idősebbeknél gyengébb (49 százalék), de a fiataloknál 80 százalék körüli, ami egy jó oltás védettségi szintjével körülbelül azonos.
Bár arra egyelőre nincs közelítő válasz, hogy a betegségen átesés vagy az oltás felvétele ad-e nagyobb védettséget – tette hozzá a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese –, miután ezek nagyon különböző populációkat érintenek és nehéz vizsgálni, de a rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy nagyjából hasonló, tehát összemérhető a kettő.
A védettség kialakulásának idejét illetően Lacza Zsombor emlékeztetett: valójában nem az oltás véd meg bennünket, hanem a szervezetünkben az arra adott válasz. Tehát az oltás, akár egy jó erős fenékbe rúgás, a betegséget imitálja, és az arra adott reakció véd a betegségtől, de sem a „rúgás”, sem a „fenék” nem elhanyagolható tényező – fogalmazott a szakember.
Példaként említette, van olyan oltás, például a Pfizer-vakcina, amelyik egy fehérjét választ ki, annak is egy részét, és azt juttatja be "egy jó trükk segítségével" a szervezetbe, és mivel ez a fehérje kritikus ahhoz, hogy a vírus szaporodni tudjon, az ez ellen termelt ellenanyagok kiváló védettséget nyújtanak. Ezzel szemben, aki átesik a betegségen, az a vírus összes fehérjéjével találkozik, rengeteg különböző ellenanyagot termel, tehát nem egy szűk, hanem egy tág spektrumot, viszont mindegyikből kevesebbet. Végeredményében azonban mind a kettő hasonló védettséget nyújt.
A fentiekből kiindulva, ha csak azt az antitestet vizsgáljuk a beteg vérében, amely ellen az oltása érzékenyítette, akkor nagyon magas értéket kapunk, ha viszont egy olyan antitestet, amely benne sem volt az oltásban, nulla lesz az eredmény. Éppen ezért veszélyes is az, ha valaki magánlaborokban nézeti meg a védettségi szintjét az oltás után, mert ha nem megfelelő tesztet alkalmaznak, álnegatív eredmények születhetnek.
A vérplazma-terápia sikeressége
Lacza Zsombor az InfoRádió Aréna című műsorában a koronavírus-járvány során alkalmazott vérplazma-terápiáról elmondta, több mint 300 érintett adatait összegezve az első teljes körű kiértékelésen túl vannak, ami két fontos tapasztalatot mutat:
- A plazmaterápia praktikusan minden betegnél hatott, a beadás másnapjára a páciensek gyulladásos – laborban mérhető, objektív – paraméterei jelentősen csökkentek. Sok esetben a terápia elégségesnek bizonyult arra, hogy megszakítsa a folyamatosan romló állapotot, elindítva a beteget a gyógyulás útján.
- Azok, akik hamar kapták a plazmát, jelentősen nagyobb arányban éltek túl, mint azok, akik késve.
"Természetesen nem mindenkin tudott segíteni a terápia, de sokakon igen" – jegyezte meg az eljárás kifejlesztésén dolgozó magyar kutatócsoport vezetője. Mint mondta, eleinte akkor alkalmazták a vérplazma-terápiát az orvosok, amikor épp volt rá lehetőségük, de az adatok utólagos kiértékelése során szépen kirajzolódott, hogy azok esetében, akik korán – a kórházba kerülés után legfeljebb három napon belül – részesültek a terápiából, azoknál szignifikánsan jobb volt a túlélés, mint akiknél ez később történt meg.
A plazmaterápia esetében tehát a legfőbb problémát az idő jelentheti
– mondta Lacza Zsombor –, amit egyelőre nem is tudtak a szakemberek leküzdeni, miután ez egy „sokszereplős játék”. Azt kellene elérni, hogy a tünetek jelentkezése után legfeljebb egy hét teljen el, amíg a beteg plazmát kap. Ugyanakkor szerencsésnek mondható, hogy a terápia minden mással is alkalmazható, sőt, vannak olyan betegpopulációk – például az állapotosok –, akiknek a plazmán kívül nem is nagyon lehet mást adni, tehát létfontosságú – emelte ki a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese.
