Infostart.hu
eur:
356.28
usd:
312.31
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Electronic motherboard rendering
Nyitókép: Getty Images/Weiquan Lin

AI: ezzel minden konkurenst lepipál a Microsoft

Tizenhét és fél milliárd dollárt (5758,9 milliárd forint) fektet be a Microsoft számítástechnikai óriáscég Indiában a mesterséges intelligencia területén. Ez lesz a valaha Ázsiában megvalósuló legnagyobb beruházás – közölte kedden Satya Nadella, a cég vezérigazgatója az X-en.

„A Microsoft legnagyobb ázsiai befektetésével hozzá akar járulni annak a szuverén infrastruktúrának, kompetenciáknak és kapacitásnak a létrehozásához, amely szükséges ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia elsődleges legyen Indiában” – tette hozzá, de erről részleteket nem közölt. A Microsoft külön közleményben jelentette be, hogy a beruházást négy év alatt valósítják meg.

A Microsoft főnöke előtte Újdelhiben találkozott Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, aki kifejezte örömét afelett, amiért az informatikai óriáscég Indiát választotta legnagyobb ázsiai beruházása helyszínéül. A kormányfő találkozott az Intel főnökével, Lip-Bup Tannal is, aki kijelentette: amerikai chipgyártó cége „eltökélt az indiai félvezetőágazat támogatásában”.

Modi fogadta Ravi Kumart, a Cognizant amerikai tanácsadó és informatikai konszern főnökét is, aki a mesterséges intelligencia elterjesztésének felgyorsítását ösztönző párbeszédről beszélt.

A technológiai világcégek „körüludvarolják” Indiát, a világ legnépesebb országát és ötödik legnagyobb gazdaságát – állapította meg az AFP hírügynökség.

  • Az Anthropic amerikai start-up cég októberben bejelentette, hogy irodát nyit Indiában. Főnöke, Dario Amodei szintén találkozott Narendra Modival.
  • A Google szintén októberben jelentette be, hogy a következő öt évben 15 milliárd dolláros befektetést valósít meg, továbbá hatalmas adatközpontot és mesterségesintelligencia-központot épít az országban.
  • Az OpenAI is közölte, hogy rövidesen irodát nyit Indiában. Főnöke, Sam Altman hangsúlyozta, hogy az utóbbi egy évben megnégyszereződött a Chat-GPT használata az országban.
  • Az IA Perplexity júliusban jelentette be, hogy fontos partnerséget alakított ki az Airtel indiai távközlési céggel, ingyen előfizetést biztosítva a Perplexy Pro szolgáltatásra az Airtel 360 millió előfizetője számára.

India technológiai világközponttá válását azonban akadályozza a digitális szabályozás folyamatos szigorodása.

A médiában minap napvilágot látott értesülések szerint az indiai hatóságok kötelezni akarják a gyártókat az okostelefonok kötelező műholdas követésére, amit a felhasználók nem tudnak kikapcsolni. A javaslat aggasztja a jogvédő szervezeteket.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×