Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pixabay

Beszéljünk az egyszülős gyermekek sorsáról – videók

Egymásután négy kisfilm (esettanulmány) készül különböző egyszülős gyermeksorsokról.

Az Egyszülős Központ elindította négy kisfilmből álló sorozatát, amely a gyerekek szemszögéből mutatja be, hogy milyen egyszülős családban felnőni. Az első részt múlt héten mutatták be.

Az Egyszülős Központ vezetője, Nagy Anna az InfoRádióban elmondta, sokat beszélünk, tudunk azokról a helyzetekről, amikor az embert elhagyja a párja, de az kevésbé ismert, a gyermekben mi játszódik le ilyenkor, illetve ezt követően, "az ő traumája legalább akkora, mint a miénk" – fogalmazott.

A kisfilmek az alábbiakról szólnak:

1. a válás előtt, alatt és után kialakítható helyzetről

2. egy kisgyermek elveszíti az édesanyját (gyász)

3. apa nélkül felnövők (megjelenés előtt)

4. egy szülő által örökbefogadott gyermekek (megjelenés előtt)

Amit el szeretnének érni a filmekkel, az részben az, hogy segítsenek a gyermekeknek látni azt, hogy más is átéli az ő nehézségeiket, ezáltal kapaszkodóik is lesznek, hogy az ismeretlen helyzet hogyan dolgozhatók fel.

A filmek a szülőknek is szólnak, akik sokszor nem tudják, mit mondjanak a gyermeknek, hogyan álljanak a helyzethez. "Adjunk egy olyan kapaszkodót, amiben össze is tudnak fogni szülők és gyermekek" – mondta Nagy Anna.

A kisfilmeket az Egyszülő.hu oldalon lehet megtekinteni. A filmek megvalósítását a kormány is támogatta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×