Infostart.hu
eur:
363.68
usd:
323.66
bux:
144507.36
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: MKIK

Hallgassa meg Orbán Viktort és Varga Mihályt a gazdasági évnyitón!

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén a kamarai elnök mellett a miniszterelnök és a pénzügyminiszter is értékelte a 2020-as évet és szólt az ideiről.

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: elindult a gazdaság-újraindítási akcióterv, ennek egy eleme lesz, hogy a koronavírus-járvány miatt bajba került kis- és középvállalkozások kapnak egy 10 évre szóló, 10 millió forint erejéig kamatmentes kölcsönt, amelyet csak 3 év után kell elkezdeni törleszteni. Elmondta azt is, hogy az akár húsvétra is időzíthető nyitásról nemzeti konzultáció indul.

Varga Mihály közölte: a beruházási ráta magas szinten tartása alapozza meg a következő évek növekedését. Ebben van jelentős előnye az országnak, és ez alapozza meg a következő évek növekedését. A pénzügyminiszter szerint az idei második negyedév lesz a fordulópont, amikor már kétszámjegyű lesz a gazdasági növekedés.

A teljes beszédeket alább meghallgathatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×