INFORÁDIÓ
2021. április 23. péntek
Béla

lánchíd

közbeszerzési hatóság

fővárosi önkormányzat

bkk

Az Országház és a Lánchíd látképe Budapesten 2020. július 1-jén.

Rendkívüli igazgatósági ülést tartott a BKK a Lánchíd ügyében

Infostart

A testület döntött a Közbeszerzési Hatóság hiánypótlásával kapcsolatban.

A Lánchíd felújításának közbeszerzési eljárása kapcsán a Budapesti Közlekedési Központ igazgatósága kedden eleget tett a Közbeszerzési Hatóság követelményeinek. A kivitelezési munkálatokra kiírt feltételes közbeszerzési eljáráson

azok a cégek indulhatnak, amelyek az elmúlt nyolc évben részt vettek hídépítésben.

A Fővárosi Önkormányzat és a BKK eredetileg azt szerette volna, hogy ez az időszak 10 év legyen, több cég indulhasson, és nagyobb legyen a verseny – közölte a BKK.

Az augusztus 4-i igazgatósági döntés lehetővé teszi, hogy a felújítás az eredeti terveknek megfelelően 2021 tavaszán elkezdődjön – írta közleményében a cég.

Reagált az ügyben a Fővárosi Önkormányzat is, amely szerint a referenciaidőszak rövidítésével a Közbeszerzési Hatóság versenykorlátozó döntést hozott, amely alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét, ezzel akár veszélybe sodorhatja a verseny tisztaságát.

KH: az ajánlatkérő hibájából jogellenes a tender felhívása

A Közbeszerzési Hatóság (KH) közben azt közölte: a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívása azért jogellenes, mert a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást.

A hatóság megalapozatlannak nevezte a "sajtóban megjelent kifogásokat", hangsúlyozva, hogy a jogszabályok betartása nem választás kérdése. A törvényi előírások a közbeszerzések szereplőire ugyanúgy kötelezőek, mint a hivatalra. A KH az eljárás feltételrendszerébe nem is szól bele, de céljának tekinti, hogy a kiírások megfeleljenek a törvényes követelményeknek.

A szervezet szerint az előírható referencia-követelmény időbeli korlátait jogszabály határozza meg. A főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet - írták a közleményben. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referenciaidőszakot írt volna elő.

A KH nem kormányzati szerv, 25 éve független államigazgatási intézményként végzi a tevékenységét, és gyakorolja a törvényben rögzített hatáskörét. Ennek megfelelően a hirdetmények ellenőrzése is a kötelező feladatai közé tartozik az eljárást megindító felhívásoknál. Az ajánlatkérő felelőssége a szabályos felhívás, a hatóság jogsértő rendelkezés esetén akár többször is hiánypótlási felhívást küld - írták. Hozzátették, hogy a KH tavaly 25 117 hirdetménynél 25 210 hiánypótlási felhívást küldött, vagyis a Lánchíd felhívásához kapcsolódó hatósági döntés nem egyedi eset.

A BKK igazgatósága 11 napja, július 24-én hagyta jóvá a kivitelezési munkálatokra kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását, noha azt egy héttel korábbra ígérte a BKK igazgatóságának elnöke, Draskovics Tibor

2020 januárjában a Lánchíd és a Váralagút rekonstrukciójára és a kapcsolódó beruházásokra kiírt közbeszerzési eljárást mindkét részfeladat esetében érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánították, a rendelkezésre álló anyagi fedezet összege ugyanis nem elegendő arra, hogy akár a legkedvezőbb ajánlatot tevő céggel szerződést köthessenek. A rendelkezésre álló teljes beruházási összeg bruttó 23,36 milliárd forint, ez önmagában még a Széchenyi Lánchíd rekonstrukciójára sem elegendő – közölték akkor.

Nyitókép: MTI/Cseke Csilla
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018