Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.65
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a nemzeti konzultációról tart sajtótájékoztatót az Igazságügyi Minisztériumban 2020. július 24-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Kormányszóvivő: bármilyen enyhítés kockázatos volna

A koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló intézkedések enyhítése kockázatos lett volna, és akár a szeptemberi iskolakezdést is veszélyeztethette volna - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón közölte, hogy érvényben maradnak a járvány elleni védekezést szolgáló intézkedések.

Szentkirályi Alexandra az M1-en kiemelte: míg a környező országokban emelkedik a megbetegedések száma, addig Magyarországon az intézkedéseknek köszönhetően még mindig jók az adatok, "kontrollálni tudjuk a járvány terjedését".

Ugyanakkor - az operatív törzs ajánlása alapján - arra jutottak, hogy bármilyen enyhítés, így az ötszáznál több résztvevős zenés-táncos rendezvények engedélyezése is nagyon kockázatos volna - tette hozzá.

Azt mondta, arra készülnek, hogy

szeptemberben hagyományos módon kezdődik el a tanév.

A kormányszóvivő megismételte: a nyár a fesztiválok ideje, a zenészek a korlátozások miatt sok fellépéstől elesnek.

A kormány ezért 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a zenészeknek. A keretből garázskoncert-sorozat indul, amelynek felvételeit mindenkinek elérhetővé teszik. A programot a Magyar Turisztikai Ügynökség bonyolítja le - tette hozzá.

Elmondta, meglapozottnak ítélik a postai dolgozók követelését, ugyanakkor "meg van kötve a kezük", ezért a kormány levélben fordult az Európai Bizottsághoz, hogy engedélyezze a postások bérének emelését.

Szentkirályi Alexandra szólt arról is, eddig 1 millió 192 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs íveket, és még több mint két hét van részt venni a konzultáción.

Az emberek visszajelzése irányadó lesz a járványhelyzet kezelésében - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×