Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
323.02
bux:
147231.43
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Ennyi részlet ismert a kormányzati "garázskoncertekről"

Többek között a német példából és Demeter Szilárd miniszteri biztos elgondolásaiból rakták össze a zenész- és zenekarmentő csomagot; a fesztiválszervezőkkel, akik már számoltak augusztus második felével, külön leül a kormány.

Az elmúlt hónapok nehéz helyzetbe hozták azokat a zenei előadókat, akiknek fő bevételi forrásaik az 500 fő fölötti, zenés-táncos rendezvényeken való fellépések voltak. Ráadásul az élet, illetve a járványügyi helyzet úgy hozta, hogy a kormány a nagyobb rendezvények tilalmának augusztus 15. utáni fenntartására kényszerült, ami tovább rontja a színpadi zenészek helyzetét.

Ezt felismerve a kormány szerdai ülésén egy komplex segítséget talált ki, amelyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón ismertetett.

"5,3 milliárd forintos támogatást nyújtunk, amelyből garázskoncert-sorozatok lesznek. Ez a magyar könnyűzenészeknek és a velük dolgozó technikai személyzetnek is komoly segítséget jelent,

a kiválasztásba neves zenei producereket fogunk bevonni"

- jelentette be a tárcavezető.

A programot a Magyar Turisztikai Ügynökség fogja lebonyolítani.

A cigány zenészekre külön is gondoltak,

a kormányzati szándék szerint az 5,3 milliárd forintból 800 millió kifejezetten az ő megsegítésükre fordul majd.

A program mozgatórugója az volt, hogy a zenészek "érdemi produktumért" biztonságos körülmények között értelmes bérért dolgozhassanak több hónap szünet után.

A szükséges forrást a Pénzügyminisztérium már elkülönítette, a turisztikai ügynökség pedig néhány napon belül kihirdeti a program részleteit.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta, a csomagot - amelynek csak egyik eleme a garázskoncert - több elgondolás alapján állítják össze:

  • Demeter Szilárd miniszteri biztos 5 milliárdos mentőcsomagja (klubok támogatása, több játszóhely, kisebb létszámú terek)
  • német szabályozás.

500 fő alatti koncert egyébként továbbra is tartható a szabályok betartásával; például

"a MüPában is lesznek koncertek, ott ugyanis nyomon követhető akár fertőzés esetén is, hogy ki ki mellett ült"

- fogalmazott Gulyás Gergely.

További kérdésre reagálva elmondta, az augusztus második felére halasztott nyári fesztiválok szervezőivel további, egyedi egyeztetésre van szükség.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×