Infostart.hu
eur:
356.44
usd:
308.54
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Fenyvesi Zoltán fideszes (b) és Simicskó István a KDNP-s képviselő a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló javaslat általános vitája alatt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 11-én.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Új frakcióvezetőt választott a KDNP

Harrach Péter eddigi frakcióvezető már korábban jelezte, hogy "10 év frontszolgálat után" át szeretné adni a posztot.

Semjén Zsolt közölte: Simicskó Istvánt egyhangú szavazással választották meg a frakció élére.

A KDNP elnöke elmondta: Harrach Péter eddigi frakcióvezető már korábban jelezte, hogy 10 év "frontszolgálat" után át szeretni adni a posztot. Abban állapodtak meg, hogy a ciklus feléig vezeti a kisebbik kormánypárt frakcióját - mondta a miniszterelnök-helyettes, aki egyúttal köszönetét fejezte ki a frakcióvezető munkájáért.

Rámutatott: a kormánnyal való kapcsolattartást Simicskó István esetében is nagyban segíti majd, hogy korábban miniszteri feladatokat látott el. Utalt az új frakcióvezető küzdősportok iránti szeretetére és azt mondta, reméli, a képviselőcsoport élén is ezt a szellemiséget képviseli majd.

Harrach Péter úgy értékelt: az elmúlt 30 esztendő legeredményesebb tíz évét tudhatják maguk mögött a parlamenti munkában, aminek során igyekeztek a kormányzati munkát, egy erősödő Magyarország megteremtését segíteni.

Azt mondta, nagy élményként őrzi az elmúlt tíz évet, és bár most egy lépéssel hátrább lép, "de ez csak egyetlen lépés" lesz. Jelezte:

ezentúl is aktív marad, és frakcióvezető-helyettesként dolgozik majd.

Simicskó István, új frakcióvezető "aktív munkát" ígért a jövőre nézve, és azt mondta: a KDNP továbbra is értékalapú politikát folytat majd.

A kormánypárti frakcióvezetők dolga és feladata, hogy a kormányt támogassák - emelte ki, hangsúlyozva: ott lesznek a parlamenti küzdőtéren.

Nacsa Lőrinc frakciószóvivő kérdésre elmondta: hétfőn a nagyobbik kormánypárttal volt közös frakcióülés is, ezen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, és ott tájékoztatták a nagyobbik kormánypártot a változásokról.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×