Infostart.hu
eur:
377.52
usd:
319.76
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay

Reagált Varga Mihály kijelentéseire az Orvostechnikai Szövetség

Gyakorlatilag megerősítette Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy tőkekövetelésük 20 százalékos elengedését várják a nagy kórházi beszállítóktól.

Hamarosan – február 29-én – zárulnak le a tárgyalások azokkal a kórházi beszállítókkal, amelyeknek egyenként 100 millió forint feletti, összességében pedig 49 milliárd forintnyi a követelésük – nyilatkozta két hétfői interjúban Varga Mihály pénzügyminiszter. Minden érintett cég számára van egy egységes ajánlatuk, mindenki mérlegelheti, hogy elfogadja-e.

Gyakorlatilag megerősítette Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy tőkekövetelésük 20 százalékos elengedését várják a nagy kórházi beszállítóktól, és akkor cserébe megkapják a pénzüket, illetve „szeretettel gondol rájuk” a kormány az elkövetkezendő közbeszerzéseknél. A kórházak hitelezői viszont zsarolásnak tekintik a miniszter szavait.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Népszavának nyilatkozva már azt sem értette, milyen alapon mondhatja azt a politikus, hogy a jövőbeni közbeszerzéseken a cégek sorsa azon múlik, hogy most mennyit engednek. Mint mondta ezzel az akcióval a kormány kezdi megbontani a cégek és az állam közötti hallgatólagos megállapodást, hogy amíg kell várnak a pénzükre. Hozzátette: azt sem értik, miért a kórházigazgatók és a cégek feje fölött pattogtatják az ostort, hiszen ha egy közbeszerzés átmegy a kórházfenntartón és a Miniszterelnökségen és ott senki nem kifogásolja, sőt jóváhagyja azt, akkor most mit kérnek számon? Lehet-e egy céget hibáztatni, mert az ajánlatát elfogadták? Varga Mihály egyszerűen rossz helyre címzi a szemrehányásait – mondta végül Rásky László.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Olyat produkál a forint, aminek sokan örülhetnek

Olyat produkál a forint, aminek sokan örülhetnek

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×