Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
315.59
bux:
149651.14
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Súlyos szabálytalanságok, megismétlik a választást Jászberényben

A Szegedi Ítélőtábla pénteki jogerős végzésével elutasította a jászberényi polgármester-választás eredményét megsemmisítő Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi választási bizottsági döntéssel szemben benyújtott felülvizsgálati kérelmeket. A jászberényi polgármester-választást így november 10-én meg kell ismételni.

A táblabíróság emlékeztetett: a jászberényi helyi választási bizottság (hvb) megállapította, hogy a városban október 13-án tartott önkormányzati választás eredményes volt, a megválasztott polgármester Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület) lett.

Szabó Tamás (Fidesz-KDNP) polgármesterjelölt fellebbezést nyújtott be a hvb eredményt megállapító döntése ellen. A területi választási bizottság (tvb) az indítványnak helyt adva, a rendelkezésre álló nyilatkozatokat, bizonyítékokat mérlegelve megállapította, hogy olyan súlyos jogsértések történtek, melyek nemcsak a választópolgárok akaratát befolyásolhatták, hanem a választás eredményét is. A határozat szerint az, hogy idegenek mentek be a szavazókörökbe, a szavazatszámláló bizottsági tagok "kontrollálatlanul" mozogtak, illetve a szavazási szándékot torzító pénzfelajánlások történtek, olyan mértékben tették aggályossá a választási eredményt, amelyet csak új szavazás elrendelésével lehet orvosolni.

E döntés ellen mindkét jelölt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Szabó Tamás a tvb határozat indoklásának megváltoztatását és kiegészítését kérte azzal, hogy a rá leadott szavazatok számát a tvb korrigálja. Budai Lóránt a tvb határozatának megváltoztatását, és a hvb határozatának helybenhagyását kérte.

A Szegedi Ítélőtábla megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelmek alaptalanok. Szabó Tamás kérelmét azért minősítette alaptalannak, mert a szavazatok számának korrigálására nincs lehetőség, hiszen a tvb határozata sem tartalmaz tényszerű adatokat az egyes polgármesterjelöltekre leadott szavazatok számáról. Budai Lóránt felülvizsgálati kérelmét pedig azért találta alaptalannak, mert a jelölt jogi képviselője az elektronikus dokumentumként benyújtott felülvizsgálati kérelmét nem látta el minősített elektronikus aláírással, ami a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése értelmében kizárta a kérelem érdemi elbírálását.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után – cikkünk frissül

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után – cikkünk frissül

A megválasztott köztársasági elnök a parlamentben mond beszédet, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt, majd megkezdte beszédét az Országgyűlésben.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×