Infostart.hu
eur:
362.03
usd:
315.87
bux:
152661.81
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: police.hu

Részletek a csányi óvodában történt halálos balesetről

A csányiak régóta panaszkodtak az óvoda udvarán lévő játékokra, amelyek felújítása szerepelt is az önkormányzat tervei között.

Mint arról az Infostart beszámolt, felborult egy mászóka a település óvodájában, a balesetben egy hatéves kilány a helyszínen meghalt, két másik gyermek pedig könnyebben megsérült.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője elmondta, a helyszínre mentőhelikoptert és több mentőautót is riasztottak. A balesetben azonban

a kislány olyan súlyosan megsérült, hogy az ő életét a hosszas újraélesztés ellenére sem lehetett megmenteni.

Két másik gyerek könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a mentők kórházba vitték.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette, hogy az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen. A police.hu által közreadott fotó szerint egy kötélmászóka borult fel, amelynek fából van a kerete.

Az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni műsorában elhangzott, hogy a csányiak régóta panaszkodtak az óvoda udvarán lévő játékokra, amelyek felújítása szerepelt is az önkormányzat tervei között. A műsorban azt is közölték, hogy a fából készült mászóka földben lévő része elkorhadt, emiatt dőlt fel.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×