eur:
393.93
usd:
364.68
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Tarlós István főpolgármester a 3-as metróvonal felújított északi, az Újpest-központ és Dózsa György út közötti szakaszának átadásán az Újpest-központ metróállomáson 2019. március 30-án.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

A Blahába idén, a Széna térbe jövőre vág bele Budapest, két felüljárónak vége

A főváros újabb pert nyert, így újabb 6 milliárd forintot kap vissza az Alstomtól - mondta az InfoRádióban a főpolgármester, aki szerint az ellenzéki előválasztást is: csak azt mutatja, hogy az ellenzéknek nincs komolyan vehető ellenjelöltje.

Budapest a napokban pert nyert az Alstommal szemben - jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában Tarlós István főpolgármester.

"Az Alstomnak 30 napon belül ki kell fizetnie Budapest számára 5 milliárd forintot plusz kamatokat, ami összességében 6 milliárd forintot jelent.

Az Alstomtól 2011 óta ezzel együtt már 36 milliárd forintot szereztünk vissza a városnak"

- számolt be róla Tarlós István.

Mint a város előtt álló egyik legfontosabb feladat részleteiről szólva elmondta, október végén vagy november elején kezdhetik a Lánchíd és környéke teljes felújításának kivitelezését.

"Azt, hogy ne szélesítsük a járdákat, én javasoltam, és így is lesz, nem lesz járdaszélesítés. Egyébként a híd megjelenését is alapvetően befolyásolná, ha ez megtörténne"

- indokolt Tarlós István.

Az M3-as metrón továbbra is keresik a légkondicionáló berendezés beszerelésének lehetőségét. Folytatódik ugyanakkor a BKV járműcseréje is.

"Útfelújítások, földútprogram, elektromos töltőállomások személyautók számára a Pénzügyminisztériummal közösen, de döntött már a Közfejlesztések Tanácsa az aquincumi híd komplett megtervezéséről, aminek az építése megkezdődik a következő ciklusban, és a repülőtéri gyorsforgalmi út megvalósításáról is" - sorolta a fejlesztési terveket Tarlós István.

Idén a Blaha Lujza tér, jövőre a Széna tér felújítása kezdődik meg.

"A Főmterv elkészítette a tanulmányterveket a Nyugati téri és a Baross téri felüljáró - fogalmazzunk így - kiküszöbölésére. Mint kiderült, mégis

megoldható szintben is a Nyugati téri forgalomszervezés a felüljáró elbontása után, egészen bizonyos vagyok benne, hogy az előttünk álló ciklusban ezt a két felüljárót el fogjuk bontani"

- ígérte a főpolgármester, aki szerint a két felüljáró leginkább a városképet rontja.

Előválasztás? Agitprop!

Tarlós István szerint az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás csupán egy agitprop-tevékenység, a sajtó egyhetes "kivételezett használata".

"Ha lenne egy komoly jelöltjük, akiben tényleg megbíznak, és biztosak benne, hogy a jelenlegi főpolgármesternek egy erős és komolyan veendő vetélytársa, akkor nem volna semmi szükség ilyen előválasztásra."

Tarlós István szerint ráadásul a főpolgármester-jelölti előválasztás teljesen ellenőrizhetetlen.

"A jelölteket nem szeretném annyira minősíteni, és ez sem minősítés, csak ténymegállapítás, hogy

Kálmán Olga, lássuk be, láthatólag semmilyen ismerettel nem rendelkezik a rendszer működéséről, az önkormányzati törvényt sem olvasta el sohasem.

Karácsony Gergely elvileg tagja a fővárosi közgyűlésnek, de a közgyűlések kétharmadán egyáltalán nem vett részt, Zuglóban kaotikus állapotok vannak. A momentumos jelöltet én egyáltalán nem ismerem, nem tudok róla semmit mondani, egyet olvastam, amiből meg kell állapítanom, hogy nem egy szerény ember ahhoz képest, hogy még bizottsági külsős tag sem volt sehol. Elég nagy bátorsággal agyhalottnak nevezi a vele eltérő módon gondolkodókat."

A jelöltek Tarlós István szerint rendre olyan ígéreteket tesznek, amiknek vagy pénzügyi és/vagy jogi alapjuk nincs.

"Hangoznak el ígéretek a kórházakról, az oktatásról, a mentőszolgálat átszervezéséről, a gyógyszertárakról, havi tíz elektromos busz vásárlásáról, 18 éves kor alatt ingyenes közlekedésről, üreslakás-adóról, fővárosi szintű ingatlanadóról, kerületenként 100 lakás építtetéséről, ezek olyan kérdések, amik teljesen nyilvánvaló, hogy nem valósíthatók meg."

A BKV elektromosbusz-beszerzéséről szóló főpolgármester-jelölti ígéretek Tarlós István szerint önmagukban a beszerzési értékhatár felett vannak, ráadásul további infrastruktúrát igényelnek.

A városvezető elmondta:

az üres lakásokra adó kivetését törvény tiltja, a fővárosi önkormányzat ingatlanadót pedig törvényileg nem vethet ki.

Ilyeneket csak az mond, aki tudja, hogy az ígéreteket nem lehet majd számon kérni - tette hozzá Tarlós István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×