A résztvevők fáklyás felvonulással emlékeznek a mártírokra, köztük idén különös tekintettel Jane Hainingre, a budapesti skót misszió internátusának mártír sorsú vezetőjére, Skócia egyetlen holokauszt-mártírjára.
Nyitóbeszédet mond a rendezvény díszvendége, David Mundell, a brit kormány Skóciáért felelős minisztere. A program házigazdái Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke és Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete lesznek.
A Cipők a Duna-parton emlékműnél Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet főigazgatója mond majd beszédet.
A holokauszt áldozatainak emlékére Keleti Ágnes, holokauszt túlélő, ötszörös olimpiai bajnok tornász gyújt óriás fáklyát.
A megemlékezés Kardos Péter főrabbi gyászimájával ér véget. A megemlékezés útvonalán, és mert még zajlanak a Vivicittá városvédő futás programjai, jelentős forgalomkorlátozások vannak, erről itt és itt is részletesen írtunk.
Hatszázezer magyar áldozat
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A
Pokorni Zoltán oktatási miniszterként a budapesti gettó felszabadításának évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról. Erre már abban az évben sor került, az Országgyűlés pedig április 17-én emlékülést tartott.
A magyarországi zsidóság teljes egyenjogúsága 1867-ben, a kiegyezés évében valósult meg. A zsidó felekezetet 1895-ben nyilvánították "bevett vallásnak", azaz az állam által elismertnek, a többi bevett vallással egyenrangúnak. A Nemzetgyűlés az első világháború után, 1920. szeptember 26-án elfogadta a numerus claususként ismert 1920. évi XXV. törvénycikket, amely előírta, hogy az országban élő "népfajok, nemzetiségek" nem tanulhatnak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora az összlakosságon belüli részarányuk. Az intézkedés elsősorban a zsidóságot sújtotta.
- 1938. május 29-én lépett hatályba az első zsidótörvény "a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról". A jogszabály szerint a sajtó-, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, valamint az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett izraelita vallású.
- Az 1939. május 5-én kihirdetett második zsidótörvény "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" már faji alapon minősítette zsidónak azt, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású volt, őket eltiltották az értelmiségi pályától.
- Az 1941. augusztus 18-án kihirdetett harmadik zsidótörvény "a házassági jog módosításáról és a házassággal kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről" megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságot, és "fajgyalázásnak" minősítette a nem zsidók és zsidók közötti, házasságon kívüli nemi kapcsolatot.
Az 1939. évi honvédelmi törvény teremtette meg a fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat jogi alapjait, később a munkaszolgálat is több tízezer zsidó életét követelte.
A holokauszt első, magyar zsidókat is érintő tömegmészárlása 1941. augusztus 27-28-án az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban történt, ahol a német SS 23 ezer zsidót végzett ki,
többségük Magyarországról kitoloncolt, javarészt hontalan ember volt. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a Sztójay-kormány sorra hozta a zsidóellenes jogszabályokat a sárga csillag viselésétől a kerékpárok beszolgáltatásán át a zsidók lakásának igénybevételéig. 1944. április 28-án jelent meg a gettósításról szóló rendelet, melynek értelmében a kisebb települések zsidóságát nemre és korra való tekintet nélkül összegyűjtötték, majd egy nagyváros határában gettókba, gyűjtőtáborokba szállították, a városi és budapesti zsidókat elkerített gettókban zsúfolták össze.
A gettósítás a Kárpátalján már a rendelet megjelenése előtt, 1944. április 16-án, hajnalban megkezdődött. Az intézkedést néhány hét alatt az egész országban végrehajtották, Budapesten csillagos házakba zsúfolták a zsidónak minősített embereket.
A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek.
Az Adolf Eichmann által irányított német törzskar a magyar közigazgatás és csendőrség közreműködésével néhány hónap alatt 437 ezer vidéki zsidót hurcolt haláltáborokba, Auschwitzba napi négy szerelvény, összesen 147 vonat indult. Budapest zsidóságának elhurcolását Horthy Miklós kormányzó a nemzetközi tiltakozás hatására július 6-án leállította.
Az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt jutott hatalomra. Az újdonsült "nemzetvezető" felújította a deportálásokat: novemberben és decemberben mintegy 50 ezer budapesti és munkaszolgálatos zsidót vittek Németországba, zömüket gyalogos halálmenetben hajtották nyugat felé. A Budapesten maradt zsidókat novemberben két gettóba zárták, nyilas fegyveresek pedig zsidók ezreit gyilkolták meg. Az üldözötteket számos diplomata és egyházi személy - köztük a svéd Raoul Wallenberg, a svájci Carl Lutz, az olasz Giorgio Perlasca és Angelo Rotta pápai nuncius - igyekezett menteni. A budapesti gettó túlélőit 1945 január 18-án, a koncentrációs táborokban életben maradtakat 1945 tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok.
Az 1941. évi népszámlálás 725 ezer izraelitát mutatott ki a revíziós lépések után megnövekedett területű országban. Kétharmaduk meghalt a munkaszolgálat, a deportálások, a tudatos népirtás következtében.
A vidéki zsidóság gyakorlatilag teljesen megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg.
A történészek 5 és 70 ezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket. A cigány holokauszt, a porajmos áldozataira augusztus 2-án emlékeznek Magyarországon. Az emléknaphoz kötődik a budapesti, Páva utcai Holokauszt Emlékközpont 2004. április 15-i megnyitása.
A hagyományos Élet menete emléksétát idén Budapesten április 14-én rendezik meg. A központi megemlékezést április 16-án tartják a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelynél.
