Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.71
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Ungár Péter képviselő (Lehet Más a Politika) felszólal napirend után az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. július 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Ungár Péter: törvényjavaslatot nyújtott be az LMP az otthonápolási díj ügyében

A párt országgyűlési képviselője az InfoRádiónak elmondta: ezért törvényjavaslatot nyújtottak be, és arra kérik a többi pártot, hogy támogassák a kezdeményezést.

Magyarországon a demográfiai változások miatt egyre több és tovább élő idős ember lesz – jeltette ki Ungár Péter. Az LMP országgyűlési képviselője hozzátette: szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki idős korban jelentkező egészségügyi problémák miatt segítségre szorul.

Mivel az intézményi várólistákkal éveket kell várni, ezért sokáig a hozzátartozóknak kell a betegek ellátásában kivenni a részüket – vélekedett a politikus. Ez azonban megnehezíti, hogy ők visszatérjenek a munkaerőpiacra. Éppen ezért is vezették be az otthonápolási díjat – hívta fel a figyelmet Ungár Péter, hozzátéve: azonban a jelenlegi 30-50 ezer forint nem elég, hogy pótolja a kieső összeget.

A gyermeküket otthon ápolóknak a kormány már felemelte a juttatást 100 ezer forintra. „Nekünk az a követelésünk, hogy ezt emeljék fel azoknál az embereknél is, akik nem gyermeküket, legtöbbször idős rokonukat ápolják otthon” – fogalmazott az LMP országgyűlési képviselője, aki szerint ez 20-25 milliárd forintos költséget jelentene az államnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Azonnali hatállyal menesztette a Külügyminisztérium a Magyar Külügyi Intézet augusztusban kinevezett vezetőjét, Feledy Botondot, miután kiderült, hogy cégei korábban több tízmillió forintot kaptak az előző kormány minisztereitől. A külpolitikai elemző Lázár János és Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott, többek között az Epstein-aktákról és a befagyasztott orosz vagyonokról írt elemzéseket. A megbízások egy része egy olyan állami közvetítőcégen keresztül valósult meg, amely ellen a jelenlegi kabinet az elmúlt hónapokban már büntetőfeljelentést tett - írja a 444.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×