Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Újabb sporteseményekre pályázna Magyarország - hetilapszemle

A Figyelő Kovács Zoltán államtitkárt kérdezte, a HVG pedig a sportra fordított pénzről írt.

A Figyelő Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárral közölt interjút. A korábbi kormányszóvivő azt mondta: a Magyarországgal szembeni nyugati elutasítás néha onnan ered, hogy nem akarnak vitát például Európa jövőjéről. Kovács Zoltán a lapnak új feladatköréről, az ország külföldi megítéléséről, a bizonyos brüsszeli politikusokkal folytatott harcról, és a kormány kommunikációjáról is beszélt.

A HVG cikke szerint a kormány már a 2020-as költségvetést is elkezdte elkölteni, méghozzá sporteseményekre. A kabinet már idén 1,2 milliárd forintot csoportosított át nemzetközi sportesemények megrendezését célzó pályázatok előkészítésére, illetve a fővárosi agglomeráció fejlesztésére. Az összeget a Kemény Ferenc-programból veszik ki, de nem véglegesen: a pénzt a 2020-as költségvetésben kell visszapótolni. A kormány célja, hogy minél több sporteseményt Magyarországra hozzon – írja a HVG.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×