Infostart.hu
eur:
387.48
usd:
330.53
bux:
109547.02
2025. december 19. péntek Viola

Megélénkült a forint elleni spekuláció - lapszemle

A Magyar Idők arról számolt be, hogy a strasbourgi bíróság döntése szerint a magyar államnak kártérítést kell fizetnie Hundald Györgynek. Sokkal több túlmunkára lehetne kötelezni a munkavállalókat egy törvénymódosító szerint - írta a Népszava.

A Magyar Idők azt írja, hogy a strasbourgi bíróság kártérítésre kötelezte a magyar államot, mert megsértette Hunvald György tisztességes eljáráshoz fűződő jogát. A bírói tanács szerint az egykori erzsébetvárosi polgármester ellen indított per túl hosszú ideig tartott. Az ítélet értelmében több százezer forint üti a szocialista politikus markát.

A Népszavában az olvasható, hogy a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetik túlmunkára a dolgozók egy jelentős részét, ha az Országgyűlés elfogadja a Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos fideszes képviselők által jegyzett törvénymódosító indítványt, amely három évre emelné a munkaidőkeret elszámolását. Ez 2010 előtt két hónap volt, néhány éve pedig egy évre emelték.

A Portfolio szerint április óta jelentősen élénkült a külföldi befektetők forint elleni spekulációja, az elmúlt hetekben azonban kisebb fordulat bontakozott ki a devizapiacokon. A hazai fizetőeszköz megítélése nagyjából szeptember közepe óta folyamatosan javul a külföldi befektetők körében, amit a forint melletti spekuláció élénkülése is jól mutat.

A Világgazdaság arról ír, hogy a november negyedik csütörtökére eső hálaadás az Egyesült Államok legnagyobb hagyományával bíró ünnepe. Eredettörténete szerint 1620-ban az Angliából érkező telepesek fele már az első télen meghalt a mostoha körülmények miatt, egy helyi indián törzs azonban megtanította a túlélőket a halászatra, a vadászatra, a kukoricatermesztésre és a juharszirup kinyerésének titkára. Az életben maradt 51 angol vezetője, William Bradford nagy ünnepséget rendezett, amelyre az indiánokat is meghívták, hálát adva nekik a bőséges termésért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

A nyugati félteke védelme nagyobb hangsúlyt kapott az Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégiájában, mint korábban – erről is részletesen beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora. Sorra vette Washington terveit a nagy óceáni átjáróknál, megvilágította a Kínát, Grönlandot, Venezuelát érintő amerikai célok hátterét.

Gazdatüntetés Brüsszelben: borult az eredeti akciózási terv, útlezárások jönnek az EU-csúcs helyszínén

Európai egység alakult ki a gazdatársadalomban a mostani brüsszeli tiltakozást illető két ügyben: senki nem szeretne nagy mennyiségű, ellenőrizetlen dél-amerikai élelmiszer ellen küzdeni a piacért, illetve a green dealből adódó átállás anyagi terheit sem vállalnák a jelenlegi formájában. A tüntetés eredeti programját borították az éjszakai akciózások, amelyek jelenleg ott zajlanak, ahol a zárolt orosz vagyont Brüsszelben őrzik. Helyszíni tudósítás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Jelentős mértékben gyengült a magyar fizetőeszköz árfolyama az elmúlt napokban az euróval és a dollárral szemben. A piaci mozgás hátterében nagyrészt az MNB keddi sajtótájékoztatóján elhangzott gondolatok állnak, amelyek a magyar jegybank lazuló előretekintő iránymutatását és - az adatok megfelelő alakulása esetén - a kamatcsökkentési ciklus megkezdését vetítették előre. Az MNB kommunikációs hangvételének puhulására erős piaci reakció érkezett: a forint árfolyama a döntés óta közel 6 egységet emelkedett az euróval és a dollárral szemben is, ami körülbelül 1,5 százalékos gyengülésnek felel meg. A forint gyengülő tendenciája kezdetben ma is folytatódott (az euró jegyzése már az október vége óta nem látott 390-es szint felett is járt), Kurali Zoltán MNB-alelnök óvatosságot hangsúlyozó megszólalása azonban fordulatot hozott a devizapiacokon. Végül erősödéssel állt meg az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 19. 04:43
×
×
×
×