Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Benkő Tibor: a katonák a béke megőrzését szolgálják

A katonák nem háborúra készülnek, a biztonság és a béke fenntartásáért és megőrzéséért teljesítenek szolgálatot - hangoztatta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a vasárnap Budapesten tartott altisztavatáson.

A fővárosi Hősök terén csaknem háromszáz, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett katona tette le ünnepélyes altiszti esküjét.

A miniszter kettős ünnepnek nevezte az avatást: a Magyar Honvédség 278, az ország és a magyar emberek biztonsága érdekében elhivatott, jól felkészült fiatallal lett gazdagabb, akik pedig révbe értek, azzá váltak, amivé szerettek volna, s a továbbiakban annak a hivatásnak élhetnek, amit célul tűztek ki maguknak.

Az altiszteknek azt mondta: olyan hivatás gyakorlását választották, amely mindig, minden körülmények között, minden tekintetben teljes embert kíván. Katonai pályafutásuk során újabb és újabb kihívásoknak kell megfelelniük, mostani esküjükkel pedig elkötelezték magukat arra, hogy tudásuk és képességeik legjavával szolgálják Magyarországot, a magyar emberek békéjét és biztonságát - jelentette ki Benkő Tibor.

Megfogadták azt is, hogy a békéért, a biztonságért, bajtársaik védelméért, ha kell, életük kockáztatásával, akár feláldozásával is végrehajtják feladataikat - fűzte hozzá, hangsúlyozva: köszönet, hála és elismerés illeti őket ezért az egyedülálló áldozatvállalásért.

A miniszter kitért arra is, hogy a Magyar Honvédség vezetése és a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a "nemes és embert próbáló feladatokat" korszerű felszereléssel, modern fegyverzettel tudják ellátni. Ezt a célt szolgálja a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program, amelyben - mint elmondta - a haditechnikai fejlesztésen túl, a katonákról való gondoskodás is megtalálható.

Korom Ferenc vezérkari főnök köszöntőjében úgy fogalmazott: az eskü mérföldkő az altisztek életében, hiszen mostantól nagy felelősséggel tartoznak nemcsak önmagukért, hanem bajtársaikért, leendő csapatukért, a hazáért, a nemzetért.

A Magyar Honvédségben kulcsszerepük van az altiszteknek, összekötő kapocsként állnak az állomány és a katonai vezetők között. Felelősségük van a kiképzésben, de sok esetben a technikai rendszerek üzemeltetése is az ő feladatuk - mondta a vezérkari főnök.

Az esküt tett altisztek az ünnepségen elmondták az úgynevezett altiszti hitvallást, az ünnepi mozzanat a hagyományos kardrántással ért véget.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×