Infostart.hu
eur:
386.27
usd:
331.61
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Feljelentés az Elios szolnoki beruházása miatt

Az MSZP bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás miatt feljelentést tett az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Elios Innovatív Zrt.-t érintő jelentése alapján.

  • az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós finanszírozású közbeszerzésekkel kapcsolatban.
  • A cég ebben az időszakban Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltsége volt, 2015-ben adta el.
  • Az OLAF-vizsgálat eredményéről először, január közepén a The Wall Street Journal az amerikai gazdasági lap számolt be.
  • A jelentés a magyar kormányhoz is eljutott, de nem hozták nyilvánosságra. A Pest megyei Főügyészség tanulmányozta a jelentést, majd nyomozást rendelt el.
  • Az ügyről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, az ügy kiszivárogtatói a választási kampányt akarják befolyásolni.

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán elmondta, az MSZP helyi önkormányzati képviselője kikérte és Szolnok jegyzőjétől hivatalos levélben kapta meg a várost érintő OLAF-jelentést.

Szerinte a jelentésben le van írva az az összejátszás, csalássorozat,

amely a magyar kormány, a fideszes önkormányzat és Tiborcz István-féle Elios Zrt. összejátszásával történhetett meg.

Megjegyezte, Tiborcz István 2009 óta - változó minőségben - vezető tisztségviselője volt a zrt.-nek, a szolnoki szerződés aláírásakor egy kft.-n keresztül 50 százalékos tulajdonos és ügyvezető volt az Eliosnál.

Pályázatmódosítás

Az ügy részleteit ismertetve közölte, 2013-ban az irányító hatóság a Szolnok közvilágításának energiatakarékos átalakítására kiírt pályázat feltételeit a benyújtása előtt pár nappal úgy módosította, hogy annak egy célja volt: kicsalják az uniós pénzt.

Harangozó Tamás szerint a projektet egyáltalán nem lehetett volna támogatni, ha a pályázat műszaki kiírásával nem machinálnak. Szólt arról is, hogy három pályázat érkezett és mind a hármat ugyanaz az ember készítette, a független auditor pedig a nyertes, az Elios Zrt. közvilágításért felelős igazgatója volt.

Az ügyészségi vizsgálat részleteit is firtatta

Tudni akarjuk, kik azok az ügyészek, akik ezt a nyomozást az elmúlt időszakban eltusolták - hangoztatta, azt is tudakolva, miért nem történt nyomozati cselekmény az ügyben. "Effektíve eltusolja épp az ügyészség ezt az ügyet" - kérdezte.

Az Elios szerint politikai célú támadásról van szó

A cég szerda délután közölte: "A jelenlegi vezetés ismeretei szerint az ELIOS Innovatív Zrt. működését és tulajdonosi összetételét illető médiaérdeklődés a 2014-es országgyűlési választásokat megelőzően is hasonló szintet ért el, mint amit jelenleg tapasztalunk. A megkeresésekre adott válaszokat (szakmai, műszaki és jogi szempontból is) figyelmen kívül hagyva jelentek meg cikkek, riportok a sajtóban, így nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy ez a felfokozott érdeklődés politikai indíttatású, és bizonyos érdekkörök politikai ambícióit hivatottak elősegíteni".

Hozzátették többek között, hogy a társaság által elvégzett közvilágítás-korszerűsítési projektek az elérhető legmagasabb szakmai színvonalon, a magyar és nemzetközi szabványelőírásoknak tökéletesen eleget téve valósultak meg.

Pártreakciók

A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a kormányváltás után Polt Péter legfőbb ügyésznek mindenképpen mennie kell, de ha megpróbálja elsikálni a miniszterelnök vejének csalási botrányát, ő maga is börtönbe kerül. Varju László emlékeztetett arra, hogy először pártja tette szóvá az Elios közvilágítással összefüggő megbízásait.

Elmondása szerint az OLAF azt javasolja, hogy 13 milliárd forintos büntetést szabjanak ki Magyarországra.

Az Együtt miniszterelnök-jelöltje szerint a nyilvánosságra került OLAF jelentés azt mutatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök családja maffia-szerűen hálózza be az országot. Szigetvári Viktor felszólította a kormányfőt, hogy álljon a nyilvánosság elé a vejét is érintő Elios Zrt. ügyben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Korrigál a forint

Korrigál a forint

A forint a reggeli inflációs adatok megjelenését követően erősödni kezdett, annak ellenére, hogy a decemberi éves infláció 3,3 százalékon alakult, pontosan összhangban az elemzői várakozásokkal. A piaci reakció hátterében leginkább a szolgáltatások inflációjának alakulása állhatott: a 6,8 százalékos érték kisebb meglepetést okozott a befektetők számára. Ez a részmutató azért kapott kiemelt figyelmet, mert Varga Mihály jegybankelnök egy nappal korábbi beszédében kifejezetten ezt nevezte meg a jövőbeni kamatcsökkentések egyik kulcstényezőjeként. Időközben megérkeztek az amerikai inflációs adatok is: a maginfláció a várakozásokkal ellentétben nem gyorsult, miközben az éves infláció 2,7 százalékon maradt, ami azonban érdemben nem mozgatta meg a dollár árfolyamát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×