eur:
393.77
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Útlezárás, húsz centiméteres hó - itt a tél

Útlezárás, húsz centiméteres hó - itt a tél

Fennakadást okozott az első jelentősebb havazás Nógrád megyében.

Több tehergépkocsi árokba csúszott Rétság külterületén csütörtökön, emiatt lezárták a 22-es főutat az 1-es kilométernél. Senki sem sérült meg, de az érintett szakaszon teljes útlezárás mellett kezdték meg a műszaki mentést.

Újra közlekedhetnek viszont a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek a 2-es főúton Nógrád megyében, ahol az intenzív havazás miatt reggel rendeltek el korlátozást.

Több mint háromezer fogyasztó maradt viszont áram nélkül a megyében, mert a havazás miatt letört faágak vezetékszakadásokat okoztak. 

Hajnalban főként északon és a Dunántúl északnyugati felén fordult elő az eső mellett havas eső, hó. Nyugatról, síkvidékről eddig 1-4 centiméterről érkezett jelentés, de a Nógrád megyei Tolmácsról és Romhányból már 15-20 centiméter körüli hórétegről számoltak be.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×