Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Irodisták és mérnökök is vezetik a BKV buszait

Irodisták és mérnökök is vezetik a BKV buszait

Akkora a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a cég szerelőket, mérnököket, irodai dolgozókat is bevet, hogy elég járművezető legyen szolgálatban - írta a Népszava kedden.

A lap szerint azt, akinek van megfelelő jogosítványa és egészségügyileg is alkalmas, megpróbálják rábeszélni, hogy úgynevezett besegítő szerződéssel, megemelt óraszámban vezessen a főállása mellett.

A Népszava kérdésére a BKV hangsúlyozta, hogy a "pótsofőrök" ugyanolyan értékűek, mint a főállásban foglalkoztatottak. Közölték azt is, hogy az úgynevezett besegítői foglalkoztatás a BKV összes ágazatában szinte a vállalattal egyidős, és a besegítők rugalmas foglalkoztatása nagyban hozzájárul az utasok elszállításának biztosításához. A cég kiemelte, hogy a besegítő járművezetők az összes olyan képesítéssel rendelkeznek, mint a főállásúak.

A BKV buszos üzletágában 250-300 sofőr hiányzik. Emellett trolibuszvezetőből is kevés van: 270 sofőr mellett 50 besegítő dolgozik, havonta 10 főállású munkavállaló tevékenységét kiváltva - tudta meg a Népszava a BKV-tól.

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×