Infostart.hu
eur:
385.03
usd:
331.54
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Jöhet a hiteladósok új mentőöve

Jöhet a hiteladósok új mentőöve

A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog hazai bevezetésére – mondta a Magyar Időknek a végrehajtói kar vezetője. Schadl György azt mondta: a kilakoltatási moratóriumot nemrégiben meghosszabbította a törvényhozás, a kilakoltatásmentes időszak alatt pedig akár életbe is léphetne az új szabályozás.

Jövő tavasszal sokaknak lehetne könnyebb a helyzete, ugyanis a Magyar Idők információi szerint az elsétálási jog bevezetésével már foglalkozik a kormány.

Rövid úton komoly jelentőségűvé válhat az a jogszabály-módosítás, amelyet nemrégiben szavazott meg a törvényhozás. A képviselők a közelmúltban határoztak arról, hogy átírják a végrehajtási törvénynek azt a passzusát, amely a kilakoltatási moratórium hosszát határozza meg.

A lakások kiürítését eddig december elseje és március első napja között tiltotta meg a jogszabály, az előterjesztést megfogalmazó kereszténydemokrata politikusok ehhez képest azt javasolták a képviselőháznak: a jövőben november 15-én, vagyis az eddiginél két héttel korábban kezdődjön meg a moratórium és két hónappal később, április végén járjon le.

Az új rendelkezés miatt több száz kilakoltatást kell elhalasztani - mondta a Magyar Időknek Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Az előre meghatározott dátumokat már nemigen lehet módosítani, vagyis az adósok a telet még a régi lakásukban tölthetik.

A moratórium meghosszabbítása módot adhat arra, hogy a törvényhozás rendezze a devizahitelezés egyik igencsak ellentmondásos kérdését. Többször is előfordult ugyanis, hogy bár az adós mindent megtett devizahitelének visszafizetéséért, végül mégsem lehetett elkerülni az ingatlan elárverezését.

"Az ilyen esetekben igazságos megoldás lehetne az úgynevezett elsétá­lási jog hazai bevezetése" – jegyezte meg a végrehajtók vezetője. A tengerentúlon alkalmazott módszer lényege, hogy ha az adós minden ér­demi vagyontárgyát értékesítik, akkor az érintett – bizonyos feltételekkel – mentesül az esetleg fennmaradó tartozás megfizetése alól.

Schadl György szerint a hazai elsétálási jog például csupán a korábbi devizahiteleknél jöhetne szóba; mert az ilyen kölcsönök adósait korábban rendkívüli hely­zetbe hozta az árfolyamok elszabadu­lása. Emellett az elsétálás joga csak azokat illethetné meg, akik a banki hitelüket legalább részben megpróbálták törlesz­teni, miközben minden más fize­tési kötelezettségüket teljesítették - írja a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×