Infostart.hu
eur:
378.55
usd:
321.29
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Magyarok kivándorlása: döbbenetes adatot közölt a KSH a tervekről

Magyarok kivándorlása: döbbenetes adatot közölt a KSH a tervekről

Miközben évek óta komoly gondot okoz a magyar gazdaságnak az elvándorlás, egy most publikált nagyszabású kutatás szerint a folyamat nem ért véget, sőt, a kivándorlás százezreket fog érinteni.

A fiatalok és a középkorúak jelentős hányada elvágyódik Magyarországról, sokan már szervezik is külföldre költözésüket. Ha terveiket valóra váltják, pár éven belül további 370 ezer ember hagyhatja el az országot. Összevetésképpen: ennyien laknak a Budapest utáni két legnagyobb városban, Debrecenben és Szegeden - írta a Magyar Nemzet.

Még ennél is ijesztőbb azoknak a száma, akik álmodoznak a költözésről: a 18–40-es korosztályból 680 ezren, minden harmadik ember gondolkodott már azon, hogy más országban folytassa az életét – derül ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézet (NKI) tudományos főmunkatársa által most publikált elemzésből.

Gödri Irén a közel 1500 fős reprezentatív felmérés adatait értékelte, azt vizsgálva, kik és miért akarnak ideiglenesen vagy végleg elvándorolni Magyarországról. Lényeges tehát, hogy nem a külföldön élők motivációit vizsgálta, hanem azokét, akik még itthon vannak, de elégedetlenek, ezért menni szeretnének.

A 18–40-es generáció mindössze egyötöde mondta azt, hogy eszébe sem jutna külföldre menni.

Még azok harmada sem zárta ki a lehetőséget, akik eddig egyébként még nem játszottak el az elvándorlás gondolatával. A migráción gondolkodó magyarok 35 százalékának komolyak a szándékai, 19 százalékuk pedig azt mondta, hogy már meg is hozta a döntést.

A terveit komolyan vevő 370 ezres csoport 48 százaléka mindenképpen menni akar, 52 százalékuk pedig már jelentkezett is valamilyen állásra;

86 százalékuk tájékozódott a külföldön tartózkodás, 87 százalékuk a külföldi munkavállalás feltételeiről. 54 százalékuk pedig egy éven belül már költözni is akar, nem húzná tovább céljainak megvalósítását. Sokan pénzt is ölnek a „projektbe”: képzik magukat, nyelveket tanulnak. A tanulmány megjegyzi: a 18–40 évesek körében 11 százalékra tehető azok aránya, akik nagy valószínűséggel meg fogják valósítani migrációs terveiket.

Címlapról ajánljuk
Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Négy évvel ezelőtt, 2022 február 24-én az orosz hadsereg több irányból is benyomult Ukrajnába. A hivatalosan különleges katonai műveleteknek nevezett akció azonban váratlanul heves ellenállásba ütközött, és idővel borzasztó áldozatokat követelő felőrlő háborúvá alakult át, amelynek a végét még mindig nem látni – íme a négy éve tartó háború eddigi kulcspillanatai!

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×