Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Nem mindenki támogatja az új kormányfőjelöltet

A korábban népszavazásokat kezdeményező Lattmann Tamás is bejelentkezett a baloldali miniszterelnök-jelöltségre.

Elsőként az Index írta meg, hogy Lattmann Tamást, a korábban népszavazásokat kezdeményező és demonstrációkat szervező nemzetközi jogászt több baloldali párt is támogatná a miniszterelnök-jelöltségben. Megkeresésünkre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense megerősítette a portál értesülését.

„A koncepció lényege az, hogy egy külső miniszterelnök-jelölt –aki nem pártpolitikus – jobban tudja kezelni és jobban tudja feloldani a szakmai kormányzásban azokat az ideológiai-pártpolitikai különbségeket, amik a pártok között vannak. Ez pedig egy nagyobb konszenzusképességhez vezethet ezek között a pártok között, illetve a választók többségének is inkább vonzó lehet, mint egy pártpolitikus” - mondta a docens.

Lattmann Tamás azonban egyetlen támogatóját sem kívánta megnevezni. Arra, hogy a legnagyobb baloldali ellenzéki párt, az MSZP támogatta Botka László miniszterelnök-jelöltségét és felhatalmazta a politikust, hogy kezdje meg a tárgyalásokat az együttműködésre kész pártokkal, Lattmann Tamás a következőket mondta:

„Úgy gondolom, hogy a politikai pártok közötti beszélgetés most folyamatban van, de mindenki látja, hogy ezek a beszélgetések eléggé akadozva működnek” - véli Lattmann Tamás.

Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke azonban kiállt Botka László jelölése mellett.

„Lattmann Tamás egy általunk igen nagyra becsült, értékes, kiváló szakember, de a Magyar Szocialista Párt támogatottja, akit ajánl a magyar közvéleménynek és a demokratikus oldalnak, az Botka László”

- jelentette ki a párt sajtófőnöke.

Arra a kérdésre, hogy amennyiben Botka Lászlónak nem sikerül megegyeznie a többi baloldali ellenzéki párttal, támogatnák-e Lattmann Tamás jelölését, az MSZP-s politikus megismételte válaszát.

A korábbi ellenzéki egyeztetésekről szóló sajtóhírek alapján a Demokratikus Koalíció nem kíván együttműködni a Magyar Liberális Párttal, az Együtt elutasítja a közös listát, a Párbeszéd pedig ragaszkodik az előválasztáshoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×