Infostart.hu
eur:
386.55
usd:
331.75
bux:
120625.64
2026. január 14. szerda Bódog

Buszbaleset: nincs ellentmondás a vallomásokban

Az olasz rendőrség vizsgálata alapján semmi sem utal arra, hogy műszaki meghibásodás okozta a veronai buszbalesetet - mondta az InfoRádiónak a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte: az Olaszországban ápolt súlyos sérültek egyelőre nincsenek szállítható állapotban, a holttestek azonosítása pedig a járműben keletkezett tűz miatt a vártnál lassabban halad.

Az olasz kórház tájékoztatása szerint a válságos állapotban lévő súlyos sérültek állapota nem romlott – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

„Az égési sérültön bőrátültetést végeztek, ha a koponya- és végtagsérült állapota változatlan marad vagy javul, az olasz orvosi vélemények függvényében 7-10 napon belül akár szállítható állapotba is kerülhet. Azon leszünk, hogy minél előbb haza tudjuk hozni a két sérültet. Egy áldozat rokonai vannak még Veronában, az ő hazatérésük érdekében is intézkedtünk” - mondta el Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a holttestek hazaszállításának előkészítése is zajlik. Hozzátette, egy temetkezési vállalkozókat tömörítő szövetség ajánlotta fel az ehhez szükséges gépkocsikat és szakembereket.

„Az olasz hatóságok azt ígérték, megpróbálnak minél gyorsabban végezni az azonosítással, a szülőktől a DNS-minták levétele megtörtént, a holttestekről történő levétel viszont a buszban kiütött tűz miatt nehezebben halad . Használati tárgyak, ékszerek, ruházat alapján is próbálnak haladni, lehet, hogy a hétfőn jelzett időhöz (szerda, csütörtök) képest kicsit kijjebb tolódik az azonosítás.”

A baleset okáról Szijjártó Péter elmondta, egyelőre semmi olyan nyomot nem találtak, ami műszaki hibára utalna és megerősítették: féknyomot sem találtak.

„Az olasz rendőrség, akit tudott és akart, meghallgatott. Ellentmondás nincs a vallomásokban, senki semmilyen rendkívüli eseményt nem észlelt a balesetet megelőzően.”

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a milánói főkonzulátus munkatársai már visszatértek, egy konzul és a tiszteletbeli konzul van még Veronában. A közigazgatási államtitkár is visszatért Budapestre, amikor a holttestek azonosítása abba a fázisba ér, hogy lehet a hazaszállítást kintről intézni, a konzulok visszamennek Veronába – tette hozzá Szijjártó Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×