Infostart.hu
eur:
377.86
usd:
320.42
bux:
129063.25
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Botka mögé felsorakozott az MSZP elnöksége

Az MSZP országos elnöksége egyhangúlag támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét - közölte az ellenzéki párt elnöke az elnökség ülése után.

Molnár Gyula - a szocialista párt elnökségének ülésén született döntéseket ismertetve - hozzátette: az MSZP azt kéri a szövetségesektől, a civilektől, a változást akaróktól, hogy Botka László jelölésének kérdését vizsgálják meg.

A politikus - a pártja XI. kerületi irodájában tartott sajtótájékoztatón - azt mondta, az elnökség teljes körűen felhatalmazta Szeged szocialista polgármesterét arra, hogy a következő hetekben folytassa le azokat a tárgyalásokat, amelyek a jelöltállításban, a tartalmi kérdésekben szükségesek a következő parlamenti választáson történő győzelemhez.

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, 2017 a válaszok éve lesz: választ kell adniuk arra, hogyan és miképpen lehet leváltani a kormányt. Mit kell azért tenni, hogy 2018-ban mindenki megérezhesse, mit jelent egy másik, jobb országban élni - tette hozzá.

Botka László elmondta, a napokban programot hirdet és megkezdi a szükséges tárgyalásokat, a kapott felhatalmazással felelősségteljesen kíván élni.

Azon a véleményen volt, hogy a magyar választópolgárok többsége kormányváltást akar.

A demokratikus oldalnak az a felelőssége és kötelessége, hogy ehhez megteremtse a politikai feltételeket, hogy a választói akaratból 2018-ra kormányzóképes parlamenti többség legyen - hangsúlyozta Szeged polgármestere.

Az ellenzéki politikus szerint egységes kormányképes alternatíva, közös indulás, vagyis közös lista kell, 106 közös képviselőjelöltre van szükség, akiket a választók előzetes megkérdezése alapján választanak ki.

Szükség van új baloldali politikára is - mondta. Kifejtette, az igazságosság új politikája lerombolja az Orbán-rezsimet, de egyértelművé teszi, hogy nem a 2010 előtti világot kívánják visszahozni.

"Ezek nem az én feltételeim, ezek a minimális feltételek ahhoz, hogy eséllyel tudjon a demokratikus oldal a 2018-as választásokon indulni" - fogalmazott.

Hozzátette: bízik abban, hogy az új igazságosság programjáról vita kezdődik, hiszen ahhoz ajánl szövetséget a demokratikus oldal valamennyi pártjának, civil szervezetének. Mint mondta, a nyitottság nagyon fontos eleme lesz a politikájuknak, ezért várják a javaslatokat is a programhoz.

Botka László közölte, hogy a következő napokban, hetekben megkezdi a szövetségesekkel a tárgyalásokat. "Ezt nem a nyilvánosságnak szánom, mert hiszen ez csak technika, nem hiszem, hogy a választópolgárokat ez foglalkoztatja" - jegyezte meg.

Molnár Gyula a sajtótájékoztató elején jelezte, hogy mindig készen áll a kérdésekre, de ezúttal a részletekről még nem tudnak beszélni. A sajtótájékoztató után Botka László távozott, az elnökség zárt ülése folytatódott.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×