Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nincs baj a mai fiatalokkal

Fontos értéke a család a napjaink fiatalsága számára – derült ki a négyévente esedékes ifjúságkutatás legutóbbi eredményeiből. A fiatalok a családi értékeket magasan az értékpreferencia elejére sorolják – mondta az InfoRádiónak Székely Levente, a Kutatópont kutatási igazgatója.

Idén lezajlott a négyévente esedékes ifjúságkutatás, aminek az eredményei később várhatók, ám a fiatalságot érintő tendenciák az ezredforduló óta nyomon követhetőek a kutatás segítségével.

„Ez a generáció mindenképpen gondolkodik a családban. A legutóbbi, 2012-es kutatás egyik fontos megállapítása, hogy továbbra is családban gondolkodik a magyar ifjúság” - közölte a tendenciákat Székely Levente.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a magyarországi kutatásban is megjelent az az egyébként nemzetközi trend, amely szerint

van néhány százaléknyi olyan fiatal, akik azt mondják, hogy nem szeretnének családot alapítani, nem szeretnének gyerekeket vállalni.

„A többség számára azonban a család, a gyerekvállalás érték, az ember boldogságához járul hozzá” - közölte a kutatási igazgató.

Kifejtette: négy éve a fiatalok túlnyomó többsége azt mondta, hogy a gyermekvállalás és a gyermek a boldogság egyik fokmérője, ami nélkül a boldog élet nehezen képzelhető el.

„A fiatalok körében az egyik legfontosabb információforrás a család: a fiatalok fele azt mondja, hogy teljes mértékben egyetért azokkal az életeszményekkel, amiket a szülei vallanak” - hangsúlyozta Székely Levente.

„Úgy tűnik, hogy a családi értékeket magasan az értékpreferencia elejére sorolják – legyen szó akár arról a családról, amit majd ők alapítanak, akár arról, amiből származnak”

- összegezte a Kutatópont kutatási igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×