eur:
393.75
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Magyar Idők lett a Napi Gazdaságból

Mától Magyar idők címmel jelenik meg a Napi Gazdaság című újság. Kormánypárti napilap lesz - mondta Csermely Péter főszerkesztő az InfoRádiónak.

A Napi Gazdaság története véget ért, igazából már hosszabb ideje, csak a név maradt meg eddig. Az elmúlt hónapokban egy vadonatúj közéleti lappá alakítottuk a gazdasági szakújságot. Erre a végső pecsét került rá ma, amikor Magyar Idők néven és fejléccel jelent meg az újság. Ezt felfoghatjuk úgy is, hogy ez az átalakítás vége, de abban hiszünk, hogy tulajdonképpen most kezdődik csak az igazi munka. Hiszen egy új közéleti lapot a magyar nyomtatott piacon bevezetni és eladni, embert próbáló feladat lesz - fogalmazott Csermely Péter.

Elmondta: nagyon sokat és sokan gondolkoztunk az új néven, és amikor ez a név felmerült, mindegyikünk érzett benne valami olyan többletjelentést, ami azonnal elfogadottá tette a szemünkben ezt a nevet. A XXI. század elején vagyunk. Látjuk, hogy mennyire változik a világ, amiben élünk itthon és Európában egyaránt. Reménykedünk és hiszünk abban, hogy ezek az új idők egyben magyar idők is lesznek. Reméljük, hogy ennek a századnak a következő éveiben a magyarság elfoglalhatja majd az őt megillető helyet Európában, a magyar szellem ismét megbecsült lesz, és nem a nagy országok kis segédcsapataként fognak ránk tekinteni. Ebben az értelemben tehát, ha nem is gyártottunk hozzá ideológiát, de adódott hozzá egy ideológia - számolt be a napilap főszerkesztője.

Az újság külleme kialakult az elmúlt időszakban. Annyi változás persze feltétlenül lesz, hogy az eddigi lazac-színű papírról fehér papírra váltottunk, a színvilága is egy kicsit megváltozik, és persze új fejléc lesz az új névhez. De a lap külleme nagyjából olyan lesz, mint amit az elmúlt hónapokban megszokhattak az olvasóink - tette hozzá.

Csermely Péter hangsúlyozta: a jelenlegi politikai körülményeket tekintve a Magyar Idők egyértelműen egy kormánypárti napilap lesz. Már önmagában azt is az idők hozadékának tartom, hogy ezt kimondjuk - ez eddig nem volt jellemző a magyar sajtópiacra, sőt, talán egyetlen ilyen eset sem volt. Úgy gondoltuk, hogy abszolút nem kell bujkálni és ködösíteni, a Magyar Idők a magyar kormány mellett áll a jelenlegi politikai felosztásban. Minden olvasóra számítunk, de azért legyünk reálisak - elsősorban azok fogják megvenni az újságot, akik támogatják a kormány politikáját. De ha valaki más is megveszi, mi annál jobban örülünk.

Az elvárásaink, hogy minden nap egyre több újságot adjunk el. Nagyon alacsony szintről indultunk. A Napi Gazdaság valóban egy gazdasági szaklap volt, amelyet minden érdeme ellenére sem lehetett azzal vádolni, hogy a nagy néptömegek érdeklődésére igényt tart. Nem is ez volt a feladata. Egy közéleti újságnak viszont mindenhol piaca van, mindenhol terepe van. Ezen a területen óriási a verseny, amibe megpróbálunk beszállni - mondta Csermely Péter.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×