eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Áder: a klímaforradalom korát éljük

Az ipari és a digitális forradalom után a klímaforradalom korát éljük - mondta Áder János köztársasági elnök kedden a Műegyetem tanévnyitóján.

Az államfő arra hívta fel a figyelmet: az intézményben tanulóknak és oktatóknak felelősségük és lehetőségük is van egyszerre, hogy a klímaváltozás okozta kihívásokra válaszokat keressenek, a folyamatokra hatást gyakoroljanak.

A köztársasági elnök azt kérte a leendő hallgatóktól, hogy az új megoldások iránti nyitottsággal, az új utak keresésének bátorságával és leendő gyermekeik és unokáik iránt érzett felelősséggel foglalkozzanak a szakmájukba vágó, a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekkel, problémákkal. Arról beszélt, a Kárpát-medence sokkal jobban kitett a klímaváltozás hatásának, ezért nekünk kevesebb időnk van a megoldások keresésére, a szélsőségesebbé váló időjáráshoz való alkalmazkodásra, valamint az energiahasznosítás hatékonyabb formáinak a megtalálására.

Az államfő felelősségükre is figyelmeztette a diákokat, arra, hogy azt a tudást, amit a Műegyetemen megszereznek, a klímaváltozás problémáinak megoldásában is kamatoztathatják.

Rámutatott, hogy az itt szerzett tudás és diploma egyben szakmai karrier lehetőségét is jelentheti a számukra, ha új ötleteik, megoldásaik vannak, ha új javaslatokat tudnak tenni.

Az államfő, aki most először tartott előadást rendhagyó módon egy felsőoktatási intézmény tanévnyitóján, arról beszélt, aszályok, árvizek, ivóvízhiány és tengervízszint-emelkedés lehet a klímaváltozás következménye ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, ez pedig migrációhoz, háborúkhoz vezethet az ivóvízért.

Áder János arra is figyelmeztetett, hogy a klímaváltozás negatív hatásainak következményeként a jelenleginél sokkal nagyobb mértékű migráció indulhat el a világon.

A tanévnyitón Józsa János rektor bejelentette, a Műegyetem intézményi szinten csatlakozik a köztársasági elnök felhívásához, melynek célja, hogy a decemberi párizsi klímacsúcs résztvevőit minél ambiciózusabb megállapodás elfogadására ösztönözze a klímaváltozás megfékezésére érdekében.

A rektor az intézmény 234. tanévnyitóján a Műegyetemet a hazai műszaki felsőoktatás zászlóhajójának nevezte és azt hangoztatta, az egyetem nélkül olyan stratégiai intézmény, amely nélkül a magyar ipar és gazdaság nem jutott volna el jelenlegi fejlettségi színvonalára és nem lesz képes a jövőben fejlődni.

Józsa János arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy az itt szerzett végzettség Magyarország legértékesebb és legnagyobb presztízsű diplomái közé tartozik, és a világon mindenhol elismerik és keresik az itt végző mérnököket.

A rektor szerint az elsősök jól választottak, hiszen nem kell ahhoz külföldre menniük, hogy értékes, nemzetközileg is elismert műszaki diplomát kapjanak.

Arra biztatta őket, hogy ne csak az alapképzést végezzék el, hanem a mesterszakokat is, mert - szavai szerint - csak így válhatnak igazi mérnökké, a szakmájuk mesterévé. Jelezte, diplomásaiktól eddig nem hallott érdemi elhelyezkedési gondokról.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitóján mások mellett jelen volt Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár, Tarlós István főpolgármester, Simicskó István (KDNP) országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

Áder János köztársasági elnök májusban jelentette be a www.elobolygonk.hu honlap elindítását, miután konzultált Al Gore volt amerikai alelnökkel, a nemzetközi kezdeményezés elindítójával. Al Gore - akit klímavédelmi, környezetvédelmi tevékenységéért Nobel-békedíjjal tüntettek ki - célja az, hogy kampányának egymilliárd támogatót szerezzen, azaz elektronikus aláírást gyűjtsön a párizsi klímacsúcs előtt. Magyarország volt az első ország, amely egy saját honlappal csatlakozott a világméretű összefogáshoz.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×