Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Titkos ügynök volt a híres író

Frederick Forsyth, A Sakál napja című bestsellere szerzője önéletrajzában felfedte, hogy több mint 20 éven át a brit hírszerzés, az MI6 ügynöke volt.

Kalandos élettörténete és valósághű kémregényei alapján a brit író hívei már régóta gyanakodtak arra, hogy a 77 éves Forsyth valamilyen kapcsolatban állhatott a hírszerzéssel - olvasható a BBC NEWS honlapján.

A The Outside: My Life című önéletrajzi regényében az egykoron a BBC-nek és a Reuters brit hírügynökségnek is újságíróként dolgozó Forsyth megírta, hogy a brit hírszerzés először az 1960-as évek végén kereste meg, amikor a polgárháborús Nigériából a Biafra-konfliktusról - a kormány és a Biafra tartomány között harcokról - tudósított a BBC-nek. "Szükségük volt egy erősségre mélyen a biafrai enklávén belül, valakire, aki ott van a helyszínen" - írta könyvében Forsyth.

A konfliktus elhúzódása miatt a BBC fél év után ugyan hazarendelte, ő azonban Nigériában maradt és dolgozott tovább. Így született első könyve, az 1969-ben napvilágot látott The Biafra Story.

Annak ellenére, hogy A Sakál napja című politikai krimi megírása után elismert író lett, később is vállalt küldetéseket Rhodesiába, a Dél-Afrikai Köztársaságba és a hidegháború csúcspontján a Német Demokratikus Köztársaságba.

"Általában jött egy telefonhívás: +találkozhatunk - miért nem csatlakozik hozzánk egy ebédre+. Van egy kis problémánk - nem bánná, ha besurranna Kelet-Németországba és felvenne valamit számunkra" - idézte fel az író a Sky Newsnak nyilatkozva.

"Annak idején sok önkéntes dolgozott hazánkért - egyáltalán nem számított szokatlan dolognak. Nem járt érte fizetség, jutalom, csak csinálod. Más volt a hozzáállás akkor" - magyarázta.

Szolgálatainak egyfajta elismeréseként ugyanakkor az MI6 áldását adta és helyben hagyta egyes későbbi kémregényeinek bizonyos fejezeteit. "Volt egy telefonszámon, amelyet felhívhattam. Megkérdeztem, +rendben van-e+. Egyeztettek a feletteseikkel" - fedte fel Forsyth.

Forsyth regényeiből mintegy 70 millió kötetet adtak el világszerte, számos művét meg is filmesítették. Legutóbbi regénye, a Halállista - Hajsza egy fantom után 2013-ban jelent meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×